A régóta tartó szócsata óta végre egy asztalhoz ült a két vezető.
Szerző(k): K. O.A hazai infláció 3,7 százalékra csökkent februárban, így a Matolcsy György vezette jegybank Monetáris Tanácsának újból lehetősége nyílik egy kamatvágásra. A lépést a bőrünkön érezzük majd, ugyanis hosszú távon az alapkamat befolyásolja a hitel- és betéti kamatok alakulását, minél alacsonyabbra szabják, annál olcsóbbak lehetnek a hitelek, de a gazdasági növekedést is élénkíti a bérek hízlalása mellett.
Szerző(k): Rádi BalázsA Magyar Nemzeti Bank (MNB) bemutatta a 2023. évre vonatkozó versenyképességi jelentését. Ebben két helyet rontva Magyarország versenyképességi problémáira hívták fel a figyelmet. Kiveséztük a jegybank három legizgalmasabb területén tett megállapításait, és érdekességképpen rávetítettük a fiskális oldal kijelentéseit. Talán a legizgalmasabb megállapítás az, hogy a kormány rendre felhívja a figyelmet a brüsszeli bürokráciára, pedig nagyon úgy tűnik, hogy a magyar közigazgatásban bőven lenne mit sepregetni.
Szerző(k): Szabó GyulaVarga Mihály a közösségi oldalán jelentette be, hogy a parlamenti benyújtás előtt részletes egyeztetésbe kezdenek a jegybankkal.
Szerző(k): Vermes ÁdámA kormány erőltetné, de igencsak szűkül a tere az agresszív kamatcsökkentésnek. A Matolcsy György-vezette MNB közben bírálja a jegybanktörvény tervezetét is: minden olyan beavatkozás és kommunikáció, ami sérti a jegybank függetlenségét és hitelességét, távolabb visz az ország dinamikus növekedési pályára állításától.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsHiába próbálkoztak Matolcsy György és Orbán Viktor közti viták elsimításával, a forint látványosan gyengülő pályán maradt. A helyzet olyan drámai, hogy az euróval szembeni árfolyam most már a négyszáz forintos lélektani határt ostromolja.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA sok pénzügyi adat, illetve inflációs mélyelemzés után a jegybank egy nagyon fontos közleménnyel szolgált hétfő délelőtt.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz MNB közleményben reagált a jegybanktörvény módosítása kapcsán kialakult csörtére.
Szerző(k): Vermes Ádám