Szépen alakult az idei év az üdítőital gyártó számára, amely nem csak az élénkülő fogyasztói környezetnek, hanem a vállalat újabb-és újabb marketingakcióinak is köszönhető - mondta Niklós László, a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója (képünkön). Az interjúból az is kiderül, hogy miért mentek össze a kólás palackok.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNem sokkal cége megalapítása után máris a maximális, 3 millió forintos uniós támogatást nyert el egy fiatal vállalkozóknak kiírt pályázaton Gál Péter, az agrártárca eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára - írja a Blikk.
Szerző(k): EconomxA magyar nők számára sokkal fontosabb az, hogy mi nincs egy kozmetikumban, mint az, hogy mi a fő összetevője – derül ki a német CD kozmetikai márka és az NRC piackutató reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): EconomxRendkívül nehéz dolga lesz a húsos szervezeteknek, ha krízismarketing eszközökkel próbálják ellensúlyozni az állítást, mely szerint a feldolgozott vörös húsok növelik a rák kockázatát. Az észérvek ugyanis nem hatnak a már elterjedt hiedelmekkel szemben - állítja a témát jól ismerő reklámszakember.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTájékoztató kampány indul a működő magyar reformokról - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő. A bevándorlásos 300 milliós kampány után erre 600 millió forintot költenek.
Szerző(k): MTI, EconomxA magyar turizmus 2014-ben rekordévet zárt. A növekedés fenntartásához vagy annak meghaladásához azonban új fogyasztói rétegek megszólítására, új módszerekre és új kommunikációs csatornák megtalálására van szükség - mondta a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.
Szerző(k): MTIBudapest arculatának formálására új fővárosi céget alapítanának, ami egyebek mellett marketinggel, programszervezéssel, pr- és lobbitevékenységgel, illetve \"humán erőforrások építésével\" foglalkozna - és minderre persze költene. \"Kidomborítanák\" a főváros páratlan értékeit és egyedi karakterisztikáját is.
Szerző(k): EconomxVeszprém nevének és logójának megjelentetésért 66 millió forintot ad Veszprém önkormányzata a helyi férfi kézilabdacsapatot működtető, tavaly bejegyzett MKB Veszprém Kézilabda Zrt.-nek.
Szerző(k): Economx