A héten megjelenő hazai makrogazdasági adatok közül az ipari termelési adatok kaphatnak leginkább figyelmet a befektetők részéről, de külkereskedelmi és kiskereskedelmi statisztika is megjelenik.
Szerző(k): MTI-EcoBár gyakran egy-egy űrtechnológiát eredetileg az űrtevékenységhez fejlesztettek ki, az az élet részévé válik, megjelenik egyebek mellett az infokommunikációban, a közlekedésben, a mezőgazdaságban és az egészségügyben, éppen ezért az Európai Űrügynökséggel (ESA) folyó együttműködés versenyképességi kérdés is - fejtette ki Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára Johann-Dietrich Wörnerrel, az ESA főigazgatójával folytatott szerdai megbeszélést követően.
Szerző(k): MTIÉletének hetvenedik évében évében meghalt Ferjáncz Attila egykori magyar raliversenyző, örökös magyar bajnok. A hírt a fia tette közzé a Facebookon - írja az Index.
Szerző(k): EconomxA felvidéki magyar értelmiség egyik fórumának megjelenését fenyegeti támogatásának megvonásával a magyar kormány.
Szerző(k): Barabás T. JánosMár nem csupán azok hagyják el Magyarországot, akik nyitottak a \"kalandra\", hanem az óvatosabbak is külföldön vállalnak munkát - derül ki a munkaközvetítők tapasztalataiból. Tavaly a hivatalos adat szerint 33 ezer magyar vándorolt ki az országból.
Szerző(k): EconomxKülföldi befektetők kedvezőnek ítélik a gazdasági helyzetet és az idei kilátásokat. A gazdaságpolitikai keretek tekintetében számos kérdésben javult a vállalatok elégedettsége, néhány területen azonban továbbra is számottevő hiányosságokat látnak. Jelentősen nőtt a szakemberhiány, ami kockázatokkal jár a magyar gazdaságra nézve - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) legfrissebb konjunktúrajelentéséből.
Szerző(k): EconomxA BUX 11.30-kor 26 476,99 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 79,53 pontos, 0,30 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 42,55 ponttal magasabb.
Szerző(k): MTI-EcoVan olyan nagy külföldi hátterű bank, amely kapcsán tárgyalások zajlanak arról, hogy a magyar állam bevásárolja magát - többek között ezt az új információt is mondta Lázár a bankszektori átalakításokkal és az MKB-BB értékesítéssel kapcsolatos kérdésre.
Szerző(k): portfolio.hu