Az elmúlt időszakban számtalan esetben előfordult, hogy a légitársaságok törölték valamelyik járatukat. Gondot okoz azonban az utasok számára, hogy ki fizeti meg a kárukat, azaz a repülőjegy árát, a befizetett szervezett utazás díját vagy az egyénileg foglalt szállás költségét, valamint jár-e kártalanítás a számukra. Több jogszabály foglalkozik ezekkel, és több bírósági ítélet is született ilyen ügyekben, ezért összefoglalót készített a tudnivalókról a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).
Szerző(k): Domokos ErikaAz őszi menetrendi szezonban ismét sok úti cél válik közvetlenül elérhetővé a magyar utasoknak a hazai repülőterekről. Érdekes verseny kezdődik a Wizz és a Ryanair között az odesszai és a tel-avivi párhuzamos járatindítással, míg a Balkán felé a Wizz eddigi egyeduralmát a LOT kezdi ki.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb mint húszéves Malév-reklámtábla került elő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a tábla a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba kerül - közölte a Budapest Airport (BA) vasárnap az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielTöbbnapos sztrájkot jelentettek be szerdán augusztus végére és szeptember elejére a Ryanair diszkont légitársaság egyesült királyságbeli pilótái.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIsmétlődő jogsértések miatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala első fokon a Wizz Air légitársaságra - közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Wizz Air novembertől heti két járatot üzemeltet Budapestről az ukrajnai Odessza városába - adta hírül a cég.
Szerző(k): Szász PéterSzerződésbontással fenyegette meg nyilatkozatában utaslehúzó földi kiszolgálóját, a Malév Ground Handling Zrt.-t a Wizz Air.
Szerző(k): Szepesi AnitaRomlott az Air France-KLM csoport pénzügyi eredménye az első fél évben az előző évihez képest, a veszteségek egy részéért az Air France sztrájkja tehető felelőssé - írja az MTI a cég honlapján közzétett eredmény-kimutatásból.
Szerző(k): Szász Péter