Pár másodpercen múlt az életünk – mondta a magyar fociválogatott volt kapitánya.
Szerző(k): EconomxBemutatták a világ legelső repülő autóját a Detroiti Autókiállításon. A futurisztikus jármű forradalmi újítást jelenthet a személyszállításban, de egyelőre úgy tűnik, csak az igazán gazdagok közlekedési eszköze lesz.
Szerző(k): Zádori BenceFelmondja a szolgálati autók bérlését Dézsi Csaba András győri polgármester. Elmondása szerint nem tudott róla, hogy az autók bérlése ilyen költséges.
Szerző(k): Zádori BenceEgy nyilvánosságra hozott dokumentum alapján több luxusautót is bérelhet a győri önkormányzat, nem kevés havidíjért.
Szerző(k): Zádori BenceEgyetlen jármű marad majd a Porsche benzines modellje, miután 2030-ra a legtöbb autóját elektromossá alakítja.
Szerző(k): Varga CsengeA Lamborghini luxusautói sem lesznek már a régiek: a vállalat úgy döntött, hogy az utolsó gázüzemű jármű eladása után kizárólag hibrid, plug-in hibrid, valamint teljesen elektromos autók gyártásába kezd.
Szerző(k): Fogarasi KittiAz ausztrál és az európai kereskedelmi tárgyalófeleezen a héten találkoznak az EU és Ausztrália közötti kereskedelmi tárgyalások utolsó fordulójára. Canberra azonban már korábban figyelmeztetett, hogy nem fog megelégedni egy olyan megállapodással, mint Új-Zéland.
Szerző(k): Horváth TiborÚgy tűnik, az autók ára sem csak felfelé tart: olcsóbban adja a Tesla bizonyos típusait. Az év elején kezdett árcsökkentés ezzel már a cég minden típusára kiterjed.
Szerző(k): Fellegi TamásA kihívásokkal teli időszak ellenére a világ legértékesebb luxusautó-márkája globális szinten kiemelkedő eredményekkel tudta zárni a 2022-es esztendőt, a csoport árbevétele elérte az 150 milliárd eurót. Magyarországon a Mercedes-Benz a személygépjármű regisztrációk terén rekordévet zárt, illetve növekedéssel zárt a kishaszonjármű üzletágában is.
Szerző(k): Horváth Tibor