Összeállt az új német kormány: szerdán történelmi koalíciós megállapodást jelentett be a kereszténydemokrata CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD párt. Húsvét után a parlament szavaz az új kancellárról, és várhatóan májusban már kezdődhet Friedrich Merzék érdemi munkája az EU vezető államában. Újdonság, hogy Németország digitális minisztériumot is létrehoz, miközben elrendelik a "hazugság tilalmát".
Szerző(k): Thurzó KatalinPutyin hadviselése a nyugati világ ellen már javában zajlik, csak nem a harctéren: erős a német biztonsági hatóságok gyanúja, hogy a Scholz-kormány leváltása előtti időkben történt terrortámadások sorozata mögött a Kreml titkos akcióterve állhatott.
Szerző(k): EconomxA VW leányvállalata, az Audi felfüggesztette a járművek USA-ba történő szállítását Donald Trump amerikai elnök autóvámjai miatt – jelentette hétfőn a német sajtó. A döntés érinti a magyarországi gyártóüzemet is.
Szerző(k): T. K.Már nem az a kérdés, hogy a háborús felkészülés jegyében legyen-e újra kötelező sorkatonai szolgálat Németországban, hanem az, hogy a hadkötelezettséget a férfiak mellett a nőkre is elrendeljék-e a milliárdos védekezési programot hirdető nyugati nagyhatalomnál.
Szerző(k): T. K.Megkopott a merkeli Willkommenskultur vonzereje: az Európai Bizottság legújabb jelentése szerint – hosszú évek után először – idén már nem Németország a legnépszerűbb a menedékkérők körében, hanem Franciaország és a spanyol partok lettek az elsőszámú EU-s úti célok. Magyarország az uniós rangsor végén szerepel: a szigorú migránspolitika miatt év elején hozzánk csak huszonketten vágytak a harmadik világ országaiból.
Szerző(k): T. K.Európa szerte szorul az élelmiszerkereskedelem, miután a magas árak miatt a vásárlók már több országban indítottak közvetlen háborút a láncok ellen. Horvátország, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Szerbia után most a svédeknél is a szupermarketek és a nagy termelők oligopóliumára zúdul a népharag, amiért a profitjukat helyezik előtérbe a lakosság érdekeivel szemben. A fogyasztói bojkott nemcsak az üzleteket, hanem az élelmiszeripar óriásait is sújtja.
Szerző(k): Thurzó KatalinPatyomkin faluhoz hasonlítják Ausztriát friss tavaszi előrejelzésükben a vezető gazdaságkutatók, akik szerint olyannyira hanyatlik az ország teljesítménye, hogy nyugati szomszédunkban harmadik éve idén is recesszió van. Ezt pedig már a lakosság elől sem lehet tovább titkolni, mert hamarosan zsebbe nyúlhatnak a válság finanszírozására.
Szerző(k): Thurzó KatalinFeje tetejére áll a világ a németeknél, ahol új szintre lépett az Egyesült Államokból származó termékek bojkottja: a vásárlók újabban úgy tiltakoznak Donald Trump vámpolitikája ellen, hogy egyre több élelmiszerüzletben felfordítják a polcokon lévő, amerikai árucikkeket, amiket európai gyártmányokkal pótolnak a kosárban.
Szerző(k): Thurzó Katalin