Már több mint 70 ezer kérelem érkezett az otthonfelújítási támogatásra - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielKevés megosztóbb lakáspiaci dilemma létezik annál, mintsem hogy érdemes-e eladás előtt belevágni egy felújításba, vagy nem, és ha igen, akkor milyen munkákat célszerű elvégezni. A felújított lakások ugyan jellemzően könnyebben és drágábban adhatók el, ám nagy kérdés, hogy milyen beavatkozásokat érdemes mindenképpen elvégezni, illetve hol húzódik az a határ, amikor már nem térül meg a ráfordítás. A kérdésekre ingatlanszakértőkkel közösen kerestük a választ.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz OTP Bank Öngondoskodási Indexének legfrissebb eredményei szerint, a mérés kezdete óta még soha nem akartak annyian lakásfelújításra, lakásvásárlásra, vagy éppen új bútorok vásárlására félretenni, mint idén.
Szerző(k): Herman BernadettKilenc, köztük Andrássy úti, budai vári, Naphegy téri és Balaton-parti ingatlanokat tartalmazó ingatlancsomagot adott el közel bruttó 15 milliárd forintért a Nemzeti Vagyonkezelő, a licit júniusban zárult, a nyertest azonban csak most nevezték meg. A nyertes ingatlanalapot kezelő cég Jellinek Dániel ingatlanbefektetőhöz köthető.
Szerző(k): Domokos ErikaHa nem új házat épít, hanem az egész fűtési, épületgépészeti rendszert cseréli ki egyszerre, akkor kérdéses lehet a hőszivattyú telepítése. De ha már vannak napelemek a tetőn, ha szigeteltek a nyílászárók (a homlokzat, a padlás és a külső falazat) is, akkor ez a következő lépés előre. Ám a jó döntéshez nem csak számolni kell, hanem szakember segítségére is szükséges lehet.
Szerző(k): Szabó M. IstvánBudapesten 8,5 évi, Prágában 8,6 évi, Pozsonyban 11 évi nettó átlagbér szükséges egy 50 négyzetméteres átlaglakás megvásárlásához. A régió fővárosaiban 2018-ban még 7,5-8 évnyi átlagfizetésből összejött egy ekkora lakás ára. Egy 50 négyzetméteres prágai vagy pozsonyi lakás ára meghaladja az 50 millió forintot, Varsóban az ár alig több mint 42 millió forint, Budapesten pedig 36 millió alatt marad - írja friss összesítésében az ingatlan.com.
Szerző(k): Szepesi AnitaÖtéves távlatból kijelenthető, a 2016-ban bevezetett otthonteremtési csomag, a csok és az ahhoz kapcsolódó hitel leginkább a már lakással rendelkezőket segítették továbblépni, a támogatást magát pedig javarészt elértéktelenítette a fellendüléssel járó drágulás. A falusi csok önmagában nem volt elégséges egy település elnéptelenedésének megállítására, a nyaralóépítéseket viszont megtámogatta, de vajon ez volt-e a cél? - Petz Raymunddal, a GKI ügyvezető igazgatójával a kormányzati támogatások lakáspiaci hatásairól beszélgettünk.
Szerző(k): Szepesi AnitaFizetéskönnyítő programokat kell kidolgozniuk a bankoknak a moratóriumból kikerült, törlesztési nehézségekkel küzdő ügyfeleknek.
Szerző(k): Herman Bernadett