Több helyszínen, köztük az Integritás Hatóságnál összehangolt cselekményt hajt végre a Központi Nyomozó Főügyészség egy folyamatban lévő nyomozásban.
Szerző(k): Z. B.Korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása és befolyással üzérkedés bűntette miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és három társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség.
Szerző(k): Zádori BenceKiss László december közepéig biztosan fogdában marad, Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság korábbi döntését.
Szerző(k): T. E.Hiába írta alá a meghívót.
Szerző(k): Z. B.A bíróság december 16-ig meghosszabbította Kiss László letartóztatását, a végzés ugyanakkor nem végleges.
Szerző(k): Z. B.Újabb felvonásához érkezett a fővárosi politikát hónapok óta uraló botrány. Az előzetesben ülő Kiss László óbudai polgármestert hivatali vesztegetés elfogadásával, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség.
Szerző(k): Vermes ÁdámVadai Ágnes ügyészségi dokumentumok alapján állította, hogy Kiss László ellen koncepciós eljárás zajlik. Az ügyészség szerint nem történt politikai megrendelés az ügyben.
Szerző(k): Vermes ÁdámA kórházak után újabb intézmények bejárására indul.
Szerző(k): T. E.