Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke és frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján egy ügyészségi dokumentumot mutatott be, amelyben az óbudai korrupciós ügyben érintett egyik cégvezető azt mondta, hogy 2021-ben megkereste őt egy felsővezető azzal, hogy meg kellene buktatni az óbudai polgármestert és ehhez szükség lenne a cégére.
Ez a hivatalos személy egy állami vezető volt, akinek a nevét azonban nem árulta el.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) közleményben reagált a DK-s képviselő sajtótájékoztatójára, eszerint a
vallomással érintett ügyben valójában egy büntetett előéletű személy tett ajánlatot egy költségvetési csalás miatt eljárás alá vont vállalkozónak, magát fedett nyomozónak kiadva. Azt állította, hogy munkakapcsolatban áll egy miniszterrel és felajánlotta az eljárás megszüntetését, ha a vállalkozó ellenzéki politikusokra vonatkozó bizonyítékokat és pénzt ad át neki.
A KNyF közlése szerint a lefolytatott nyomozás szerint a férfinak nem volt köze a nyomozó hatóságokhoz és nem rendelkezett kapcsolatokkal sem a miniszter, sem a rendőrség felé.
A vállalkozó bár pénzt nem, azonban korrupciós bűncselekményre vonatkozó információkat átadott az ál-nyomozónak. A vállalkozó végül önként megjelent a Központi Nyomozó Főügyészségen és felfedte a történteket.
A Központi Nyomozó Főügyészség 2023 decemberében befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a más ügyben szabadságvesztését töltő ál-nyomozóval szemben.
Az ügyészség szerint így az állapítható meg, hogy semmilyen felső, vagy akár más rangú állami vezető nem rendelt meg büntetőeljárást, hanem egy befolyással üzérkedő bűnöző próbált megzsarolni egy vállalkozót. A szóban forgó személlyel szemben az ügyészség a nyomozást lefolytatta, a tényállást tisztázta és vádat emelt.
Kiss László óbudai polgármestert augusztus 14-én, az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért, hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel gyanúsítják.
A Fővárosi Törvényszék augusztus 16-án rendelte el Kiss László letartóztatását.
Vitézy is megszólalt az óbudai korrupciós ügyben, kőkeményen beleszállt Karácsonyba
A volt főpolgármester-jelölt szerint Karácsonynak meg kellene már szólalnia Kiss László letartóztatása kapcsán.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Tömegbaleset Budapesten: riasztották a tűzoltókat

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Kalapács alá kerül a pápa 185 millió forintot érő aranygyűrűje

Dubaj belefullad az aranyba, ha nem csökkennek az árak

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Kegyetlen trumpi megtorlás: 3521 százalékos vám jöhet az ázsiai napelemekre
