A gazdasági társaság egy soroksári telekre 9 lakást épített. A lakók egyik reggel a lakásuk alatti robbanásokra ébredtek. A lakások egy része használhatatlanná vált, de a többi lakónak is ki kellett költöznie, miután kiderült, hogy a ház szennyezett talajra épült. A lakástulajdonosok pert indítottak az építő cég és több hatóság ellen, de leginkább az állam felelősségét akarták megállapíttatni. Az első- és másodfokú bíróság, valamint a Kúria is kizárta az állam felelősségét, viszont az Alkotmánybíróság máshogy döntött.
Szerző(k): Németh GézaKétszer valószínűbbek most az extrém atlanti hurrikánszezonok, mint a nyolcvanas években egy új kutatás szerint. A klímaválság szuperviharokat teremt, melyek a parti régiókban életeket és anyagi javakat veszélyeztetnek.
Szerző(k): Szász PéterA Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. minden segítséget megad a Városligeti-tóban történt tömeges halpusztulás kivizsgálásához, az előzetes laborvizsgálati eredmények alapján a társaság nem hibázott.
Szerző(k): Szász PéterVásárlói roham várható idén az elektromos járművek piacán – derül ki az EY 13 országban, több mint 9000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Az e-mobilitás még gyorsabb elterjedését leginkább az alternatív töltőállomások hiánya gátolja, a Magyarországon elérhető adókedvezmények azonban zöld utat adhatnak a vállalati-fejlesztéseknek.
Szerző(k): Szász PéterGyakorlatilag teljesen megszüntetnék a fast fashiont 2030-ig az Európai Bizottság új ökodizájn-szabályai, amelyek a textiltermékektől kezdve a mindennapi készülékekre is kiterjedhetnek.
Szerző(k): Tér DiánaAz Európai Bizottság szerdán közzétett javaslata betiltaná az EU-ban a "zöldre mosás" (greenwashing) gyakorlatát, és új jogokat vezetne be a fogyasztók számára annak érdekében, hogy a termékvásárlás során környezetbarát döntéseket hozzanak.
Szerző(k): Szász PéterEltűnnek a polcokról a hagyományos, babáknak szánt popsitörlőkendők a Tescónál: a boltlánc ugyanis ezentúl csak olyan verzióban gyártja ezeket, amelyek nem tartalmaznak műanyagot. Lehúzva, a csatornákba jutva ugyanis komoly problémákat okoznak a törlőkendők. Népszerű termékekről van szó: csak az Egyesült Királyságban évente 11 milliárd nedves törlőkendőt használnak fel, ezek nagy része pedig tartalmaz műanyagot.
Szerző(k): Csernátony CsabaA magyarok háromnegyede gondolja úgy, hogy az egyszer használatos műanyagokat a lehető leghamarabb be kell tiltani, az is látszik azonban, hogy a “műanyagprobléma” megoldását inkább másokra hárítanák a hazai fogyasztók.
Szerző(k): Tér Diána