Idén huszonöt éve, hogy megnyílt a Borsod megyei Encsen az az étterem, amelynek neve mára megkerülhetetlenné vált a vidéki gasztroturizmusban. Az Anyukám mondta olasz-magyar vendéglő sorra zsebeli be a rangos szakmai elismeréseket. Három éve a helyet működtető Dudás-fivérek megnyitották miskolci pizzériájukat, a Pizza, kávé, világbékét, de az idén két másik megyeszékhelyen, Debrecenben és Egerben is terjeszkednek. Az új nyitásokról és az pandémia szülte nehézségekről beszélgettünk Dudás Szilárd tulajdonossal. Helyszíni interjú.
Szerző(k): Kónya ÁdámSzlovákiában jóval kevesebb kávé fogy, mint bő fél évtizeddel ezelőtt és sokkal többet kell fizetni érte mint tíz éve. A rendszerváltás óta megduplázódott a kávéfogyasztás.
Szerző(k): Barabás JúliaA világ 2020-ban 180 fokos fordulatot vett, minden, éveken át tartó piaci trend az ellenkező irányra váltott. Így van ez a tea árával is, amit a koronavírus-járvány, valamint az időjárási szélsőségek is felfelé löktek. Aki karanténba kényszerül, több teát főz, akinek meg szüretelnie kéne, nem jut el az ültetvényekre, mert vagy kijárási korlátozások között él, vagy az árvizek és az aszály miatt nincs is mit leszednie. Nagy drágulás készül a teáknál a boltokban.
Szerző(k): Szabó DánielA járványhelyzet világszerte számos munkavállaló hétköznapjait írta át, több cég még egy jó ideig nem ragaszkodik az irodai munkavégzéshez. A Starbucks kávézólánc új egysége Japánban már külön részleget szentel a távolról dolgozóknak, a reggeli kávé mellé íróasztalt is lehet kérni.
Szerző(k): Csernátony CsabaÚjabb fejlesztésének átadására készül várhatóan szeptemberben a Hell Energy Magyarország Kft. a szikszói gyárkomplexumában, az új tejeskávé üzem beruházási költsége meghaladja a 8 milliárd forintot - közölte az energia- és üdítőitalokat gyártó vállalat az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMasszív spekuláció hajtja fel az olyan alap nyersanyagok, mint a kávé, a cukor, a kakaóbab vagy a gyapot árát. A piacokon most arra játszanak, hogy a válság után fokozatosan beinduló kereslet miatt a másodpiacokon majd drágábban értékesíthetik ezeket. Mivel a készletek most eltűnnek, várhatóan a fogyasztókon csapódik majd le a drágulás néhány héten belül.
Szerző(k): Szabó DánielÉlelmiszer-automatákkal újítana az Aldi: a boltlánc Németországban a korán kelőkre és a késői vásárlókra gondolva a nap 24 órájában nyitva tartó automatát tesztel. Az abban elérhető termékek száma egyelőre limitált, főleg a reggelihez vagy a hétvégi grillezéshez szükséges kellékekből kifogyókra gondoltak.
Szerző(k): Csernátony CsabaSzétvált a két legnépszerűbb kávébabfajta piaci ára a koronavírus-járvány miatt: az itthon kedveltebb arabica jóval olcsóbb lett, miközben a robusta tartja az árát. Ritka, hogy a két termény nem együtt mozog a határidős piacokon, de minden a kijárási korlátozásokkal függ össze. A boltokban viszont kár lenne áresést várni, hacsak nem a minőségibb készítmények érdeklik.
Szerző(k): Szabó Dániel