Három hónappal a veronai buszbaleset után eddig nem fizettek kártérítést a sérülteknek és az elhunytak hozzátartozóinak. Előleget ugyan utalt a biztosító, de az érintettek úgy érzik, számukra kedvezőtlen megállapodásra akarják kényszeríteni őket. A korlátlan kártérítési felelősséggel szintén rendelkező Klebelsberg Központ sajátos lépéssel igyekszik elkerülni a fizetést.
Szerző(k): Szakonyi PéterHarcedzett ügyvédekkel erősítette jogász csapatát az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), a válogatott szakembergárda hivatott elérni, hogy a kórházak kevesebb műhibapert veszítsenek el - tudta meg a Népszava.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a képviselők ajánlásokat fogadtak el az autóiparban előforduló csalások megelőzése érdekében, valamint szigorították a típusjóváhagyásra vonatkozó környezetvédelmi és biztonsági szabályokat - közölte az uniós parlament sajtószolgálata kedden.
Szerző(k): Papp ZsoltA kátyúk miatt keletkezett kártérítési igények felét visszautasítják az útkezelők, ezért a szakértők azt ajánlják az autósoknak, hogy alaposan igazolják az úthiba miatt keletkezett kárukat. Indul a kátyúk szezonja.
Szerző(k): Komócsin SándorMíg az állattenyésztőket igen, addig a feldolgozó üzemeket nem kárpótolja a kormány. Pedig már van olyan üzem, ahol egyáltalán nem kell bejárniuk a dolgozóknak, mert nem érkeznek víziszárnyasok feldolgozásra. Az ágazati szereplők szerint felborulhat a termékpálya működése, ha az állam nem segít - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
Szerző(k): Szabó DánielA januári hidegek és csapadékos időjárás miatt az autósoknak számolniuk kell kátyúbalesetekkel. Elmondjuk, mi a teendő, ha baj van.
Szerző(k): Csernátony CsabaA több mint hárommilliárd forintos közvetett termelői kárból eddig egymilliárd 164 millió forintot fizetett ki az állam kártalanításként a gazdálkodóknak a madárinfluenza miatt - idézi a Magyar Hírlap szerdai cikkét az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy helyben topog a 1975-ben Bejrút előtt a tengerbe zuhant volt Malév gép lezuhanásának körülményeinek kivizsgálása, az elmúlt években semmilyen érdemi lépés nem történt a 2000-es évek nekibuzdulása után – legalábbis ez derül ki egy hivatalosan NFM-válaszból.
Szerző(k): Papp Zsolt