Három feltétel egyidejű fennállása szükséges ahhoz, hogy kártérítési igényt lehessen érvényesíteni az állammal szemben a járvány miatt kieső munkajövedelem miatt - derült ki abból a válaszból, amit Szél Bernadett független országgyűlési képviselő kapott az Emmitől. Az is kiderült, hogy az ilyen ügyekkel egyenként kell bírósághoz fordulni.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEddig mintegy 1070 kárbejelentés érkezett a két ünnep közötti földrengéssel kapcsolatban az Aegon Biztosítóhoz, az ügyfelek által becsült kárösszeg 234 millió forint.
Szerző(k): Herman BernadettNem kell kifizetnie Oroszországnak 57 milliárd dollárt az egykor legnagyobb orosz olajvállalat, a Jukosz megrövidített részvényesei felé - mondta ki az orosz alkotmánybíróság 10 hónappal a Hágai Állandó Választottbíróság döntése után a Telex összefoglalója szerint.
Szerző(k): Szabó DánielÚj fegyvert ad az Európai Unió az közösségi fogyasztók kezébe: bevezeti a kollektív fogyasztóvédelmi keresetet. Az Európai Bizottság (Bizottság), az Európai Tanács (Tanács) és az Európai Parlament (EP) egyezségre jutott a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére irányuló képviseleti eljárás bevezetéséről. Miután 2018-ban a Bizottság bemutatta javaslatát, az EP 2019-ben saját koncepcióval állt elő. A kettő jelentős eltéréseket tartalmazott. Két év után sikerült egyezségre jutni.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA közösségi médiában elterjedt hírek ellenére a biztosítótársaságok jellemzően kifizetik a koronavírus fertőzésben elhunytak életbiztosítását. Sőt, a járványhelyzet idején az ügyfelek szempontjából kedvezően változtatott a szerződéses feltételeken több biztosító is, állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Herman BernadettAz Európai Bíróság kimondta kedden, hogy a magyar felsőoktatási törvény módosítása az uniós joggal és a WTO-val kötött egyezménnyel is összeegyeztethetetlen. A törvénymódosítás miatt azonban a CEU arra kényszerült, hogy átköltöztesse székhelyét Bécsbe, ami az egyetemnek 200 millió eurójába került. Vajon járna kártérítés az egyetemnek?
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA főváros vezetése megegyezhet a kormánnyal a hármas metró orosz metrókocsijainak kötbéréről: Budapest nem szorongatná tovább az orosz szállító céget, cserébe gyorsan egy nagy rakás pénzhez juthatna.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy amerikai bíróság arra kötelezte hétfőn Iránt, hogy 1,45 milliárd dollár (44,5 milliárd forint) kártérítést fizessen Robert Levinson volt amerikai szövetségi ügynök családjának, akit fogságba ejtettek az iráni hatóságok, amikor 2007-ben egy iráni szigeten járt feltehetően az amerikai titkosszolgálat megbízásából.
Szerző(k): Domokos László