A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervek bevonásával újabb bűnügyi, bűnmegelőzési és idegenrendészeti akciót tartott augusztus 23-án a főváros V., VI. és VII. kerületében. Az akció előre be nem jelentett időpontokban folytatódni fog - adta hírül a police.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb tízmillió forint értékű marihuánát foglaltak le a rendőrök és négy embert vettek őrizetbe.
Szerző(k): Csernátony CsabaKomplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapest belvárosában több szórakozóhelyen péntek éjjel - közölte a rendőrség a honlapján. Az akció során több embert, köztük körözött bűnözőket is elfogtak.
Szerző(k): Domokos ErikaA Hajdú-Bihar megyei rendőröknek olyan információ jutott a tudomásukra, hogy Püspökladányban egy 65 éves nő marihuánát, extasy tablettát és más kábítószereket árul a lakásában. A hatóság ezt követően közel 1 millió forintot, valamint több mint 100 adag kábítószergyanús anyagot és tablettát foglalt le.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHalálra ítélték egy kábítószer-előállítással és -terjesztéssel foglalkozó nemzetközi bűnszervezet kanadai vezetőit a dél-Kínai Kuangtung tartományban található Csiangmen város középfokú bíróságán kedden - idézi a bíróság közleményét az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaIsmét razziázik a rendőrség a Fészek Kulturális Központban. A környéken rengeteg a rendőrautó, a rendőrök valószínűleg a klubban vannak - értesült a 24.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbb mint száz kilogramm, 90 százalékos tisztaságú kokaint mostak partra a Fekete-tenger hullámai Romániában - szúrta ki a Maszol.ro hírét az Index.
Szerző(k): Szepesi AnitaDonald Trump amerikai elnök pénteken Twitter-bejegyzésben figyelmeztetett, hogy gazdasági büntetőintézkedéseket fontolgat Mexikó ellen a kábítószer-kereskedelem miatt - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika