Az elmúlt négy évben közel ötödével csökkent a Magyarországon folytatott új klinikai vizsgálatok száma. A trend a 2020-ban életbe lépő új uniós szabályozás nyomán tovább romolhat, ennek megakadályozása érdekében az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) kormányzati beavatkozást, felelős kormányzati vezető kinevezését és kutatás-fejlesztési költségek gyógyszeripari különadókból való leírhatóságát sürgeti - mondta egy szerdai háttérbeszélgetésen Holchacker Péter, az AIPM igazgatója.
Szerző(k): Szepesi AnitaA munkatörvénykönyvének az éves túlórakeretet 400 óra emelő, rabszolgatörvényként emlegetett módosításától nem vár semmilyen változást Csaba László közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia és az Academia Europaea/London tagja. Szerinte a piac csak megüzente, hogy a cégek pártján áll, amivel folytatódhat a kormány néppárton belüli libikókázása. A magyar gazdaságról is sötét képet festett a Magyar Hangnak adott interjújában.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly végre megfordult a kutatóhelyek és a k+f tevékenységet végzők tényleges létszámának 2014 óta tartó csökkenő tendenciája: 2017-ben az egy évvel korábbinál 14 százalékkal több, 3109 kutató-fejlesztő hely működött, mintegy 61 ezer kutatással foglalkozó részvételével - derül ki a KSH összefoglaló kiadványából.
Szerző(k): Domokos LászlóAz egyik legjelentősebb globális problémára, a növekvő szén-dioxid kibocsátás káros hatásaira is megoldást kínál a ThalesNano Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közös kutatás-fejlesztési projektje, amely során hidrogént előállító és szén-dioxidot átalakító elektrokémiai reaktorokat fejlesztenek 846,7 millió forint uniós támogatással - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKína jelentősen növelte kutatás-fejlesztési kiadásait az elmúlt 25 évben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz európai országok egyre nagyobb lemaradásban vannak versenyképességben Észak-Amerika és az ázsiai országok jó része mögött, mivel túl keveset fektetnek be kutatási-fejlesztési beruházásokba, valamint az infrastruktúra minőségének a fenntartásába - jelentette ki Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnöke.
Szerző(k): Szász PéterA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a magyar vállalkozói társadalom meghatározó része egyetért a magyar kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) rendszerének átalakításával - közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel a jövő évi költségvetés innovációra fordítható forrásaival kapcsolatban.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar kormány célja, hogy nagy német kutatóintézetek megjelenjenek Magyarországon, és itt folytassanak tevékenységet a magyar állam támogatásával - közölte Palkovics László miniszter az MTI-vel.,
Szerző(k): Domokos Erika