„Ennyi is elég lehet olyan feladatokra, amiket korábban egy óráig tartott elvégezni” – mondta lapunk kérdésére Jeremy Rollison, a Microsoft külső kommunikációs és jogi (CELA) csoportjának uniós kormányzati ügyekért felelős igazgatója budapesti látogatásán. Az adatvédelem területén óriási felelőssége van mindenkinek: a kormánynak, a vállalatoknak, de még az állampolgároknak is. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsOlaszország helyett ugyan mostanság inkább Németország kapja meg az Európa betege címet, ez azonban közel sem jelenti azt, hogy az olasz gazdaság kimászott volna a gödörből. A problémák továbbra is rendszerszintűek, és ezzel úgy tűnik, maga a miniszterelnök is egyetért. Giorgia Meloni ezért egy nagy volumenű alkotmánymódosításra készül, szeretné, ha a szavazók négy helyett öt évre választanák meg közvetlenül a miniszterelnököt. Ennek megvalósításához azonban erős kormányzati összefogásra és szavazói támogatásra is szükség lenne.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA megaberuházás létrejötte a Biden-kormányzat sikere lehet, amely állami támogatással próbálja rávenni a globális chipgyártókat, hogy az ország területén építsék meg gyáraikat.
Szerző(k): Horváth Tibor