Egyre több iskola egyre több tanára tiltakozik polgári engedetlenséggel az ellen, hogy a kormány korlátozta a pedagógusok sztrájkolási jogát. A demonstrációk is szaporodnak.
Szerző(k): Komócsin SándorA kormány álláspontja szerint Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első - írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). Az Orbán Viktor vezette Nemzetbiztonsági operatív törzs döntött arról, hogy védelmet nyújt az ukrajnai menekülteknek.
Szerző(k): Szabó DánielAz orosz alapítású, a hidegháború alatt a KGST-országok fejlesztési bankjaként funkcionáló Nemzetközi Beruházási Bank 2019-ben helyezte át a székhelyét Budapestre. A Magyarországon is külön jogkörökkel rendelkező és többféle mentességet élvező fejlesztési intézet a Napi.hu-val közölte, hogy milyen lépéseket tettek a háborúba forduló ukrán-orosz-válságban, és jelezték, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók sem érintik a szervezetet.
Szerző(k): Szabó DánielA régiós országok közül Romániában azt számolgatják mit importálnak az ország vállalatai Ukrajnából és mit exportálnak oda, a nyugat-balkáni országok tagadják, hogy onnan zsoldosok érkeztek volna Ukrajnába, Lengyelországban komoly a készülődés a keletről érkező menekültek fogadására.
Szerző(k): Komócsin SándorAz árstop ugyan marad, de a kormány hat intézkedést hozott a kis benzinkutak megsegítésére - írja a Facebookon György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Szerző(k): Szász PéterA jövő héten újra tárgyalóasztalhoz hívta a kormány a pedagógusok sztrájkbizottságának képviselőit - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak.
Szerző(k): Tér DiánaA magyar kormány egy rendelettel megoldotta, hogy az Antenna Hungária Zrt. felvásárlását végrehajthassa a 4iG. Közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódás besorolást kapott az üzlet, amelyet korábban megakasztott egy jogvita.
Szerző(k): Szabó DánielÓvatosak a kis benzinkutak, hangsúlyozzák, hogy támogatják a kormány politikáját - mint a régi világban, amikor mindenki támogatta a Hazafias Népfront programját -, ám mindenképpen el szeretnék érni, hogy ne az ő rovásukra csökkentsék a benzin árát.
Szerző(k): Komócsin Sándor