A jegybankok számára is az egyik legnagyobb kihívás a következő években a klímavédelem. Vannak eszközeik, hogy aktívan támogassák a környezetvédelmet, de megoszlik a jegybankárok véleménye arról, meddig lehet elmenni ezen az úton. A Magyar Nemzeti Bank a legelkötelezettebbek között van a térségben.
Szerző(k): Herman BernadettA magyar tudomány fejlődésének lendületet adott a koronavírus-járvány elleni védekezés, ugyanakkor még nem tartanak ott a kutatók, hogy kijelenthessék, legyőztük a vírust, nincs itt semmi további látnivaló, lehet továbbhaladni.
Szerző(k): Komócsin SándorHende Csaba a szombathelyi választókerület fideszes parlamenti képviselője, volt honvédelmi miniszter egy hetet töltött Panamában, ahol részt vett a Parlamentary Intelligence-Security Forum ülésén. A program két napos volt, Hende egy 1,5 perces beszédet tartott, mégis egy hétig tartózkodott kint - írja az úgytudjuk.hu.
Szerző(k): Szász PéterDavid Goodman nemzetközikapcsolatok-szakértő egy kerekasztalbeszélgetésen azt mondta, hogy a kínai kommunista vezetés számára aggályos lehet a budapesti Fudan Egyetem létrehozása. Úgy véli, könnyen előfordulhat, hogy nem lesz semmi a nagyratörő tervekből, mert amint beindulna a megvalósítás, a párt leállítja.
Szerző(k): Szabó DánielLe kell számolni azzal a nézettel, hogy a pénzpiacokon való kereskedésben mindig legyen egy vesztes – mondta a Citibank új vezérigazgatója. Jane Fraser, és a pénzintézet vezetői szerint sok gond van a világgazdaságban, amelyekhez a döntéshozatalnak fel kell nőnie.
Szerző(k): Rácz GergőA bankszektor legnagyobb problémája az idén a moratórium. A hitelintézetek vezetői úgy látják: sokan veszik igénybe potyautasként a lehetőséget, és közülük sokan nincsenek tisztában azzal, mivel jár majd a törlesztés szüneteltetése. A bankszektor ennek ellenére optimista, a nyereség növekedését, a bevételek bővülését várják az idén.
Szerző(k): Herman BernadettKeményen bírálta a hitelezési moratórium meghosszabbítását Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke a Portfolio.hu konferenciáján. Az első moratóriumot támogatták a bankok, de most már a résztvevők többsége nem szorul rá. Az ilyen ügyfelek támogatása hátráltatja a kilábalást.
Szerző(k): Herman BernadettTavaly a pandémia előtti időszakhoz képest lényegesen megnőtt a depressziós és szorongásos betegek száma, miközben a járványkezelésbe bevont pszichiátria kapacitása jelentősen csökkent: a szakembereket elvezényelték, fekvő - és járóbeteg-ellátások maradtak el, s hogy ez milyen károkat okozott, csak most fog kiderülni, a szakma mindenesetre nagy árat fizetett - hangzott a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) szerdán kezdődő, a pandémia mentálhigiénés hatásait napirendre tűző online vándorgyűlését beharangozó sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Szepesi Anita