A magyar főváros a 22. legnépszerűbb célpont a világon, ha konferenciaszervezésről van szó.
Szerző(k): EconomxA patikákban is beadható oltásokra és a szolgáltatásbővítésre helyezték a hangsúlyt a Hálózati Gyógyszertárak Európai Szövetségének budapesti konferenciáján. A gyógyszertári szolgáltatások kiterjesztését a magyar gyógyszerész szakma is sürgeti, mert ez jelentős terhet vehetne le az egészségügyi ellátórendszerről.
Szerző(k): Koncsek RitaA szakemberek egy elöregedett, több, mint 40 éve üzemelő szakaszt építettek át a mai kor követelményeinek megfelelően. Az ötéves felújítást követően 2023. május 22-től újra a teljes vonalon közlekedik az M3-as metró.
Szerző(k): EconomxEljött a Balatonfüred Kongresszusi Központ átadásának napja: a 2018-ban indult fejlesztés európai uniós, önkormányzati és állami forrásból, összességében mintegy tízmilliárd forintos beruházással valósult meg.
Szerző(k): EconomxAz Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezés elindításának első tíz éve egyértelmű siker - erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesten, az MNB és a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének közös, Egy övezet, egy út kezdeményezés tizedik évfordulója alkalmából szervezett szakmai konferencián.
Szerző(k): EconomxSam Altman, az OpenAI vezérigazgatója szerint lehetséges, hogy rosszul sikerül szabályozni a mesterséges intelligenciát, de nem kell tőle félni.
Szerző(k): Zádori BenceAz Indamedia megújult prémium kiadványa, az Economx szeptember 11-én a Magyar Zene Házában rendezte meg Közép-Európa legnagyobb AI-konferenciáját. Az előadók között volt Szabó Péter a Michrosoft Magyarországi ügyvezető igazgatója is, aki többek között arról is beszélt, hogy mennyire fontos, hogy a kollégákat megnyugtassa az AI fejlesztése és támogassa a hatékony munkavégzésben.
Szerző(k): Gáll CsongorMagyarország továbbra is elkötelezett az Izrael és több arab ország kapcsolatait normalizáló Ábrahám-megállapodások kiterjesztése mellett, és kész részt venni a folyamat előmozdításában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münsterben.
Szerző(k): Horváth TiborAz Indamedia megújult prémium kiadványa, az Economx szeptember 11-én a Magyar Zene Házában rendezte meg Közép-Európa legnagyobb AI-konferenciáját. Az egyik legnagyobb sikert Aczél Petra kommunikáció kutató előadása aratta, aki többek között arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia térnyerésével eljött-e a deepfake korszaka.
Szerző(k): Gáll Csongor