A kabinet egyszerűen briliáns költségvetési javaslatot terjesztett elő 2015-re – legalábbis ez szűrhető le az elfogadásra esélyes módosító javaslatokból, hiszen a kormánypárti képviselők 100-200 milliókat mertek csak ide-oda tologatni Varga Mihály pénzügyi dolgozatában. Egyelőre tehát egyetlen kormánypárti képviselőt sem zavar, hogy a főpénzügyér 200-230 milliárdos, amúgy jól látható lyukat rejtett el a büdzsében. A megoldás még nem látszik, vagyis ha így fogadják el a költségvetés tervezetét, akkor 2015-ben kell lépnie a kormánynak.
Szerző(k): Papp ZsoltSzakértői becslések szerint kétszáz milliárd forintot meghaladó kockázat van a költségvetés bevételi oldalán, amelyre még a tartalékok sem nyújtanak fedezetet. Ha nem lép a kormány még a költségvetési vita alatt, akkor Költségvetési Tanácsnak meg kell vétóznia a büdzsé tervezetét. Ugyanakkor a kormány épp múlt héten jelentette be a megmaradt magánnyugdíj-pénztári pénzek államosítását - ezzel épp 200 milliárd forintos vagyon hullik az ölébe.
Szerző(k): Papp ZsoltVisszatért az elmúlt hónapban a globális befektetők kockázatvállaládsi kedve - derül ki a Bank of America Merill Lynch friss alapkezlői felméréséből. A nagy kedvenc japán és európával kapcsolatban is enyhülnek a félelmek.
Szerző(k): EconomxA geopolitikai válságokat és a deflációt tartják a legsúlyosabb kockázatnak az európai kötvénypiacra szakosodott intézményi befektetők a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett harmadik negyedévi felmérése szerint.
Szerző(k): MTIA világ tíz legkockázatosabb államadósa közül kettő az euróövezet tagja, Kelet-Európából pedig Ukrajna tartozik továbbra is ebbe a csoportba a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató cég szerdán ismertetett idei harmadik negyedévi adóskockázati összesítése szerint.
Szerző(k): MTI-EcoCsatlakozott a tőzsdekrach veszélyére figyelmeztető szervezetekhez a Nemzetközi Valutaalap. A fejlett országok gazdaságai a fél évvel ezelőtt jósoltnál halványabb növekedésre számíthatnak, de azért valamelyet gyorsulhat a bővülés a következő 15 hónapban - derül ki az IMF szakértőinek várakozásaiból.
Szerző(k): EconomxA jelenlegi energiapiaci árak mellett rendkívül bizonytalan a Paks II. beruházás megtérülése, az viszont szinte garantálható, hogy az államháztartási szabályok miatt költségvetési megszorításokra lesz szükség – hangzott el az Energiaklub rendezvényén.
Szerző(k): Papp ZsoltIdegesen figyelik a légitársaságok, hogy kitör-e az az izlandi vulkán, amely az elmúlt napokban fenyegetően morajlott és a környékén több kisebb földrengést is észleltek. A természeti jelenség súlyos anyagi károkat okozhat nekik és utasaiknak.
Szerző(k): Economx