A választási kampány idején a kampánykiadványokat engedély és bejelentés nélkül lehet előállítani és terjeszteni, de azokon minden esetben szerepelnie kell impresszumszerűen a kiadó adatainak, így fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személy nevét is.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagyon nehéz helyzetbe került a magyar tudományos élet az által, hogy az MTA nem állapodott meg a világ legnagyobb tudományos kiadóvállalatával. 1,5 milliárd forintos előfizetői díjon ment a vita, amelyben ugyan az akadémia álláspontja érthető, mégis szinte ellehetetlenítette a kutatási tevékenységet a hazai szakembereknek. Bár a kritizált Elsevier cég jelentősen visszaél piaci helyzetével az árazásnál, a kutatók nem vigasztalódnak az erkölcsi győzelemmel. Konyhanyelvű áttekintő a magyar tudományos élet legnagyobb problémájáról.
Szerző(k): Szabó DánielMagáncég csak hiánypótló tankönyvet adhat ki, de azt is csak akkor, ha nyilvános felhívásra jelentkezett és a könyvét az oktatási hivatal tankönyvvé nyilvánította - egyebek mellett ez áll a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletben. Ilyen tankönyv esetében ugyanakkor nem lehet meghosszabbítani a tankönyvvé nyilvánítást.
Szerző(k): Németh GézaA cemp-x online Zrt. kiadóvállalat a jövőben Indamedia Network Zrt. néven üzemel tovább. Az Index, a Velvet, a Dívány, a Totalcar, a Femina, a Napi.hu, a Port.hu és a Blog.hu hirdetési felületeit kizárólagosan értékesítő cég pedig Indamedia Sales Kft. néven folytatja működését - jelentették be a cégek.
Szerző(k): EconomxTörvénytelenül szorították ki a magánkiadókat a tankönyvpiacról - írja az ugytudjuk.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNem bánik kesztyűs kézzel a kormány a könyves szakmával és lehetséges, hogy hamarosan a könyvkereskedelem teljes államosításával avatkozik be az ágazat tevékenységébe.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbb az albérlet, de drágábbak is, mint az elmúlt évben.
Szerző(k): Szabó DánielMár nem feltétlenül lakást vagy szobát adnak ki a főbérlők, a kínálatba bekerült a napi ágybérlet. Elsősorban a határ melletti nagy településeken és jó munkalehetőséget kínáló helyeken hódít az új trend - számolt be a Zoom.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóAz állam a kötetek szakmai minőségének érdemi vizsgálata nélkül próbálja kiszorítani a piacról a magánkézben lévő tankönyvkiadókat. Öt magánkézben lévő tankönyvkiadó ezért pert indított az Oktatási Hivatal ellen - írja a Népszava.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna