Hétfőtől a metrópótló buszok is használhatják az Üllői úti kerékpársávot.
Szerző(k): Rácz GergőJelentősen visszaesett a forgalom és ennek köszönhetően a halálos közúti balesetek száma idén áprilisban Európában, amikor a legtöbb ország közlekedési korlátozásokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt. Az üres utakat és a rendőrség leterheltségét azonban több országban - Magyarországon is - is arra használták az autósok, hogy száguldozzanak - derül ki az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) friss jelentéséből.
Szerző(k): Szász PéterA Mura-program részeként 1,5 milliárd forint uniós támogatással csaknem 13 kilométer hosszú kerékpárút épül a folyó magyarországi szakaszán - közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielA Gazdaságvédelmi Alapból 28,8 milliárd, míg a Maradványelszámolási Alapból 2,5 milliárd forintot csoportosított át a kormány. Legnagyobb összeghez - 7,5 milliárd forinthoz - a Nemzeti Hauszmann Terv jutott.
Szerző(k): Németh GézaNyár végére elkészül a Budapest és Szentendre közötti, 5,61 kilométer hosszú kerékpárút, a szakasz Dera-patak ártéri területe felett épülő, 36 méteres, szabad nyílású, új kerékpáros hídjának próbaterhelését hétfőn végezték el - közölte a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÁtadták a Tisza-tó körül épített, összesen 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát szombaton.
Szerző(k): Csernátony CsabaRekordszámú, több mint négyezer új ügyfele lett a Mol Bubi közbringarendszernek áprilisban, és átlépte a százezret a regisztrált ügyfelek száma - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly ötvenet adtak el belőle, idén már biztosan több mint száz kerül belőlük az európai utcákra, néhány év múlva pedig – legalábbis ebben bízik a négy huszonéves vezette cég – akár több ezer is gazdára találhat. Olyanok ők a saját pályájukon, mint az Orange County’s Choppers – csak a Booda Bike-ot nem a családi perpatvar viszi előbbre.
Szerző(k): Szabó M. István