Kovács Tamást nevezték ki a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgatójává - közölte a társaság.
Szerző(k): Inforádió, MTIChristian Wolff lesz a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója 2016. január elsejétől. Az új vezető Thomas Geier utódja lesz, aki 2014 májusa óta áll a Kecskeméti Mercedes-Benz gyár élén - jelezte lapunknak a cég.
Szerző(k): EconomxNégyszáz-ötszáz főt foglalkoztató lökhárítógyárat épít az indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító Kecskeméten – közölte Takács Péter projektvezető szerdán a megyeszékhely rendkívüli közgyűlésén. A beruházás kezdeti szakaszára 30 milliárd forintot fordít a cég, amennyiben a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak.
Szerző(k): MTITavaly mintegy 150 ezer autó legyártásával 2,8 milliárd euró bevételt ért el a kecskeméti Mercedes. Az itt gyártott autókból nem egészen félezerre került magyar rendszám, a hazai forgalmazó rekordévet zárt. Az idei terv, hogy megint megverik darabszámban a győri Audit.
Szerző(k): Ádám ViktorNöveli termelését a Mercedes-Benz kecskeméti gyára az idei évben is, főként a bővülő kínai és amerikai export miatt, az üzem 2014-ben három modellből 150 ezer személygépkocsit gyártott - mondta Thomas Geier gyárigazgató az MTI-nek adott interjújában pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoTöbbéves műszaki-üzemeltetési szerződést írt alá a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Strabag Property and Facility Services Zrt.
Szerző(k): EconomxKizárólag a kecskeméti gyárban készül majd a Mercedes-Benz új, CLA Shooting Brake nevű kompakt modellje - közölte a cég.
Szerző(k): MTI-EcoA Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el – jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója szerdán Kecskeméten, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Mercedes-Benz Hungária Kft. közös sajtókonferenciáján.
Szerző(k): MTI-Eco