Nyolcezer forintos támogatást ad a kerületben élő 65 év felettieknek a józsefvárosi önkormányzat - szúrta ki a hvg.hu Sára Botond a kerület fideszes polgármestének Facebookján.
Szerző(k): Szász PéterÉppen októberre időzítették azt az új programot, amelyben évente egyszer hatezer forintot kap minden Ferencvárosban élő 65 éven felüli lakos, „a tisztelet és a megbecsülés” jeléül - írja a Népszava.
Szerző(k): Szász PéterTegyünk együtt a kutyákért! címmel indult közösségi adománygyűjtő program a menhelyek támogatására: adakozni a Kutyaszemmel honlapján lehet, valamint telefonon vagy SMS-ben, de az ország csaknem 40 pontján is várják a felajánlásokat.
Szerző(k): Szepesi AnitaA nyugdíjas foglalkoztatás előnyeinek bemutatását célzó szakmai fórumsorozat indul, Miért éri meg? címmel - írja vidéki kampányáról a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezek Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Közész) közleményében.
Szerző(k): Szabó DánielA bankok többsége nem akciózik a babaváró támogatással. A K&H-nál vége a kampánynak, az Ersténél is már csak a hónap végéig tart, a Sberbank viszont most kezdte. Eddig az OTP vitte el a legtöbb ügyfelet.
Szerző(k): Herman BernadettBudapest legyen végre zöld és legyen végre szabad - szólított fel szombati, fővárosi kampánynyitóján Karácsony Gergely.
Szerző(k): Szepesi AnitaKözutak mellett illegálisan lerakott hulladék összeszedésére hirdetett akciót szeptember 20-ára a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a társaság jövő szombaton nyílt napot is tart, amelyen a cég munkagépeivel is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Szerző(k): Szepesi AnitaÚgy szidják az eurózónát és az Európai Központi Bankot Németországban, ahogy az EU-t ütötték-verték 30 éven át Nagy-Britanniában. A két ország között sok a hasonlóság és a sorsuk is hasonlóan alakulhat, ha az unió hívei nem tanulnak a brexit kapcsán elkövetett hibáiból.
Szerző(k): Komócsin Sándor