Az ukrán központi bank az elemzők által várt mértékben emelt kamatot csütörtökön a makacsul magas infláció letörése céljából. A jegybank az alapkamatot 50 bázisponttal, 8,5 százalékra növelte. A napokban megkérdezett 15 elemző közül 13 számolt az alapkamat 50 bázispontos emelésével.
Szerző(k): Szász PéterA válságnak nincs vége, de már egyértelműen kedvező jelek mutatkoznak az európai gazdaságban. Erre reagálva az eurozóna jegybankja úgy döntött, hogy folyamatosan elkezdi visszavonni a támogatását, és visszafogja a járványkezelésre létrehozott eszközvásárlási programját, de kész továbbra is minden eszközzel támogatni a bizonytalan talapzaton álló kilábalást.
Szerző(k): Rácz GergőFontos információkat tartalmazhat a Magyar Nemzeti Bank szeptemberi gazdasági elemzése azzal kapcsolatban, meddig folytathatja a magyar jegybank az év közben kezdett monetáris szigorítását.
Szerző(k): Komócsin SándorJerome Powell amerikai jegybankelnök pénteken megerősítette, hogy az amerikai gazdaság erős fellendülésben van. Valamint kifejtette, hogy miért nem siet a monetáris politika szigorításával, miért tartja az infláció kiugrását ideiglenesnek. Nem adott konkrét dátumot arra, hogy a Fed mikor tervezi csökkenteni eszközvásárlási programját, csak annyit közölt, hogy ez "még idén" megtörténhet.
Szerző(k): Szabó DánielA személyi kölcsönök leküzdötték a válságot, az MNB adatai szerint a hiteltípusból júniusban már 47,7 milliárd forintot helyeztek ki. Utoljára 2019 októberében volt ennél magasabb folyósítás a személyi hiteleknél, tehát a nyár eleji adatok alapján elmondható, hogy elmúlt a koronavírus okozta sokk. A hitelkihelyezés a tavaly júniusi 24,4 milliárd forinthoz képest majdnem megduplázódott, de az előző havi, májusi 42,3 milliárd forinthoz viszonyítva is jelentős a növekedés.
Szerző(k): Bank360.huEgyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón az MTI szerint. Novák Katalin egyéb változások mellett azt is bejelentette, hogy kamatmentes lesz például a csokhoz kapcsolódó kölcsöne annak, aki energiahatékony új otthont épít vagy vásárol az MNB októberben induló Zöld otthon programjával.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHiába emelkedik az alapkamat, egyelőre csak néhány kisebb banknál érhető el viszonylag magas kamatot fizető bankbetét. Az új ügyfelet és az aktív számlahasználót jutalmazzák jellemzően kiemelt kamattal a pénzügyi intézmények, bár olyan hitelintézet is akad, amelyik a babavárós pároknak kínál extra kamatot, amíg kitalálják, mire költsék el az államtól kapott milliókat.
Szerző(k): Herman BernadettA néhány évvel ezelőtt nagy csinnadrattával piacra vezetett magas hozamot ígérő állampapírok az időközben felgyorsult infláció miatt gyakorlatilag arra jók, hogy a pénz ne veszítse el az értékét. Mármint az átlagos inflációhoz képest, mert a lakások drágulásával nem tudnak versenyezni.
Szerző(k): Komócsin Sándor