Mintegy 200 ezren írták alá azt a pikírt hangvételű petíciót, amelyben Dánia felajánlja, hogy megveszi Kaliforniát Donald Trump elnöktől. A kezdeményezés arra reagál, hogy az amerikai elnök megvásárolná Grönlandot a dánoktól.
Szerző(k): Zádori BenceDonald Trump hivatalosan visszatért az Egyesült Államok élére, és intézkedések sorával indított. Kiléptette az USA-t a párizsi klímaegyezményből és az Egészségügyi Világszervezetből (WHO) is. Február elsejétől pedig vámokat vetne be kínai, mexikói és kanadai termékekre is. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennRengeteg hírességnek, filmsztárnak, vagyonos embernek veszett oda a háza a kaliforniai tűzvészben. Egyikük, Mel Gibson egyértelműen az állam kormányzóját hibáztatja, hogy nem haladnak előre az oltással. Rövid, velős üzenetet küldött.
Szerző(k): L. K.Továbbra is kritikus a helyzet Kaliforniában: újabb hatalmas és gyorsan terjedő futótűz söpört végig szerdán Los Angelestől északra, emiatt több mint ötven ezren kaptak evakuálási parancsot vagy figyelmeztetést. Közben több korábbi károsult pert indított a dél-kaliforniai áramszolgáltató ellen, mert szerintük a berendezések meghibásodása okozta az Eaton tüzet.
Szerző(k): G. É.Kaliforniában ismét erősödő szélre figyelmeztetnek, ami fokozza a tűzveszélyt a térségben. Várhatóan hamarosan vörös tűzvédelmi figyelmeztetést adnak ki egész Dél-Kaliforniára, köztük Los Angeles, San Diego, Orange, Riverside, San Bernardino és Ventura megyékre.
Szerző(k): G. É.Kemény kihívásokkal szembesülnek azok, akik a Los Angeles környéki tűzvészekben elvesztették ingatlanjaikat és most újjáépítenék a lángokban elpusztult otthonaikat. Mindent elborít a mérgező hamu, ráadásul jócskán megdrágultak az építési anyagok. Nem véletlen, hogy sokan azt fontolgatják, végleg elhagyják a térséget.
Szerző(k): G. É.A francia kormány még csak most alakult, de már túl is élt egy bizalmatlansági szavazást. Aleksandar Vucic szerb elnök maga szólította fel az ellenzéket arra, hogy kezdeményezzen ellene nem kötelező erejű bizalmi népszavazást. A Dohában folyó egyeztetéseken nyomán pedig létrejött a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász között. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennHuszonötre emelkedett a Los Angeles mellett tomboló tüzek halálos áldozatainak száma. Szerencsére a szél az elmúlt órákban Dél-Kalifornia-szerte alacsonyabb volt az előrejelzettnél, ami segítette a tűzoltókat a lángok megfékezésében. Marad azonban a fokozott készültség. Eközben felbukkantak az első spekulánsok is, akik a piaci ár töredékéért felvásárolnák a leégett területeket.
Szerző(k): G. É.