A járművezetők egészségügyi alkalmassági igazolása a jövőben a születésnapjukhoz igazodik, illetve az üzemi orvos is jogosult lesz a jogosítvány meghosszabbításához szükséges vizsgálat elvégzésére.
Szerző(k): Németh GézaA Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont tavaly a tavaszi leállástól eltekintve a járványügyi korlátozások mellett is biztosította a vizsgázási lehetőséget, amelyből 2020-ban 680 ezret bonyolítottak le.
Szerző(k): Szász PéterMárcius elsejétől megújított tantervi és vizsgakövetelményeket teljesítve szerezhetnek jogosítványt a motorosok. Az óraszám nem emelkedik, de nagyobb hangsúly lesz a vezetéstechnikai képzésen - mondta Dobrocsi Endre, a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont felügyeleti és módszertani igazgatója az InfoRádiónak.
Szerző(k): Domokos LászlóÚjabb bűncselekménnyel vádolja az ügyészség a Dózsa György úti gázolót, M. Richárdot: 2016-ban, amikor büntetőpontjai miatt visszavonták a jogosítványát, vesztegetéssel próbálta azt visszaszerezni. Nem volt vezetői engedélye, amikor 2017-ben részese volt a két halálos áldozattal járó közúti balesetnek. Ebben az ügyben is fizetett a férfi egy közvetítőnek azért, hogy egy rendőr kedvezően befolyásolja a büntetőeljárását. Első fokon örökre eltiltották az autóvezetéstől, de idén októberben mégis volán mögé ült.
Szerző(k): Domokos ErikaAz engedély nélküli járművezetés elleni fellépés érdekében a Büntető Törvénykönyv vonatkozó passzusának jelentős szigorításáról nyújtott be javaslatot az országgyűlés elé Molnár Zsolt MSZP-s képviselő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBővül a www.magyarorszag.hu oldalon elérhető elektronikus szolgáltatások köre: már a lakcímváltozás bejelentése, az elveszett eSzemélyi igazolvány, a jogosítvány és az útlevél pótlása is intézhető személyes megjelenés nélkül, ezáltal a kormányablak felkeresése teljes mértékben kiváltható - közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHamis jogosítvánnyal bukott le egy férfi. A fonyódi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki a gépkocsivezetőt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Magyarországon kiadott jogosítványok is bekerülnek - az elektronikus jogérvényesítési hálózaton keresztül - az uniós országok nyilvántartásaiba.
Szerző(k): Németh Géza