Az innovációs és technológiai miniszter a Vadászati világkiállítás egyik csarnokát nyitotta meg, beszédében azonban főként a növekedés fenntarthatóságáról és az újítások erejéről beszélt - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHárom szakmában mi adtuk a főszakértőket a Grazban zajló kontinenstornára, de az sem véletlen, hogy a legnagyobb létszámú csapatok közé tartozik a magyar. Elégedett az ITM az EuroSkills résztvevőivel - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKülföldön élő és dolgozó kutatókat megszólító program elindítását jelentette be Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára az Amerikai Magyar Akadémikusok Társaságának (AMAT) éves konferenciáján Washingtonban.
Szerző(k): Szabó DánielBő egy hónap maradt az idei nyári időszámításból, október végén, ezúttal éppen 31-én hajnalban szokás szerint egy órával vissza kell majd forgatnunk az óramutatókat - írja a G7, amely szerint ennek nem így kellene lennie.
Szerző(k): Szász PéterPalkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint nem döcög a Budapest-Belgrád vasútvonal projekt megvalósítása, hanem hamarosan kezdődhet az építkezés. A kormány nagy reményeket fűz ahhoz, hogy német és osztrák hadiipari cégek Magyarországra hoznak működőtőékét.
Szerző(k): Komócsin SándorA MÁV-Start Zrt. bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel is berendezett IC+ kocsikat állít forgalomba októbertől, amely új korszakot jelent a magyar vasúti közlekedés színvonalában - közölte a MÁV. A társaság a következő három szombaton, Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon roadshow keretében mutatja be az utazóközönségnek a teljes IC+ családot.
Szerző(k): Domokos ErikaCsaknem nyolcmilliárd forintból épül új országos közforgalmú kikötő Mohácson, ebből az EU-s támogatású Integrált közlekedésfejlesztési operatív programból (Ikop) 7,6 milliárd forintot használnak fel, míg a mohácsi önkormányzat 230 millió forintot ad.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált műszaki laboratóriuma tízféle LED-lámpa kezdeti fényáramát vizsgálta, ebből kiderült, hogy az árucikkek mindegyike eleget tett a fényáramra előírt követelményeknek, és megfelelt a csomagoláson feltüntetett paramétereknek.
Szerző(k): Tér Diána