iszlám

04.
19.
08:45
Nem várt helyről kapott tiltást a Facebook

Nem várt helyről kapott tiltást a Facebook

Egyiptom főmuftija, Shawki Allam az iszlám törvényekkel összeegyeztethetetlennek nevezte a Facebook-lájkok vásárlását - számolt be a 444.hu.

Szerző(k): Domokos László
02.
11.
16:57
A franciák megtanultak nem félni az iszlámtól

A franciák megtanultak nem félni az iszlámtól

Javult az iszlám megítélése Franciaországban, ahol a társadalom 56 százaléka szerint ez a vallás összeegyeztethető a demokrácia értékeivel, míg 2016-ban csak 44 százalék gondolta ezt - ismerteti az MTI az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérését, amelyet a Le Journal du Dimanche (JDD) lap közölt.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
10.
22:32
A kormány több mint egymilliárddal támogatja a muszlim kutató intézetet

A kormány több mint egymilliárddal támogatja a muszlim kutató intézetet

A kormány közel 1,3 milliárd forinttal támogatja és kiemelt projektté tette a piliscsabai Avicenna Kutatóintézet beruházását. Az intézet célja a magyarországi iszlám-kutatások művelése.

Szerző(k): Németh Géza
09.
13.
13:09
Több a muszlim, mint a katolikus diák a bécsi általános iskolákban

Több a muszlim, mint a katolikus diák a bécsi általános iskolákban

A bécsi általános iskolákba több muszlim diák jár, mint katolikus - jelentette szerdán a Kurier című osztrák lap, amely arról is ír, hogy a szakértők a vallásról szóló órák helyett az etikai oktatás általános bevezetését szorgalmazzák.

Szerző(k): Domokos László
07.
29.
13:40
Ismert szélsőséges iszlamista volt a hamburgi ámokfutó

Ismert szélsőséges iszlamista volt a hamburgi ámokfutó

Szélsőséges iszlamistaként szerepelt a hatósági nyilvántartásokban a Hamburgban történt késes támadás gyanúsítottja - jelentették be szombaton a németországi nagyváros biztonsági vezetőinek sajtótájékoztatóján.

Szerző(k): Szepesi Anita
07.
29.
09:35
Elutasított menedékkérelem állhat a hamburgi támadás hátterében?

Elutasított menedékkérelem állhat a hamburgi támadás hátterében?

Elutasított menedékkérő lehetett az az arab férfi, aki egy embert megölt és hatot megsebesített egy késes támadásban pénteken a németországi Hamburgban - írja az MTI, egy hamburgi városi vezető, Olaf Scholz közleménye alapján.

Szerző(k): Szepesi Anita
07.
24.
10:39
Tovább gyűlnek a viharfelhők a Közel-Keleten

Tovább gyűlnek a viharfelhők a Közel-Keleten

Izrael evakuálni akarja ammáni nagykövetségéről azt a biztonsági emberét, aki a nagykövet rezidenciáján önvédelemből lelőtt egy palesztin származású fiatal jordániai munkást, de a jordániai hatóságok nem engedik - jelentette hétfőn az izraeli média.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
06.
19.
07:00
Gyalogosok közé hajtott egy furgon Londonban

Gyalogosok közé hajtott egy furgon Londonban

Gyalogosok közé hajtott egy furgon hétfő hajnalban London északi részén, egy mecset közelében. A Scotland Yard kora reggel ismertetett végleges adatai szerint egy ember meghalt, nyolcan megsérültek. Theresa May brit miniszterelnök potenciális terrortámadásnak nevezte az incidenst.

Szerző(k): Szepesi Anita
05.
24.
09:22
Ki volt ez az ember? Leírás a merénylőről

Ki volt ez az ember? Leírás a merénylőről

Egy az iskoláit félbehagyó, kábítószer-fogyasztó, állítólag jól focizó, 22 éves fiatalember követte el nagy valószínűséggel a hétfői manchesteri robbantást. Egy imám, aki ismerte, nem lepődött meg azon, hogy gyilkosságra vetemedett.

Szerző(k): Komócsin Sándor