A héten érkezik az első becslés az első negyedéves GDP-ről, emellett az ipari termelői árakról, a turizmusról és külkereskedelem helyzetéről is friss képet kaphatunk. Kedden a jegybank is döntést hoz a kamatokról. Múlt héten a munkanélküliségről közölt fontos adatokat a statisztikai hivatal. Heti makrogazdasági összefoglalónk.
Szerző(k): Vermes ÁdámFelemásságra utal, hogy az unióban és az euróövezetben egyaránt havi szinten lassult, éves összevetésben viszont gyorsult a termelői árak emelkedése. Ám nem mindegy, pontosan hányadán is állnak ezen belül a magyar árváltozási adatok, és mit képvisel az energia drágulása a teljes képet nézve. 2021 óta több mint 90 százalékkal nőttek az ipari termelői árak hazánkban. Nekünk már leáldozott?
Szerző(k): Sándor ZoltánEgy év alatt több mint 8 százalékkal emelkedtek az árak, míg az előző haviaktól 0,4 százalékkal elmaradtak.
Szerző(k): EconomxEgy év leforgása alatt több mint 9 százalékkal megszaladtak a hazai ipari termelői árak. A háttérben az egyik fő okként a forintgyengülés húzódik meg.
Szerző(k): S. Z.2024 decemberében az ipari termelői árak 9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.
Szerző(k): T. E.A héten ismerteti a 2024-es évre vonatkozó inflációs adatot a Központi Statisztikai Hivatal. Emellett az ipar és az építőipar teljesítményéről is megérkeznek a friss adatok. Az elmúlt héten többek között a turizmus és a kiskereskedelem számait ismerhettük meg.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz egy évvel korábbiakat 7,9, az előző havit 4,3 százalékkal múlták felül az ipari termelői árak - derül ki a KSH legfrissebb gyorsjelentéséből.
Szerző(k): G. É.A múlt héten a turizmus helyzetéről kaphattunk egy pillanatképet a KSH adatai alapján, valamint a foglalkoztatottsági adatokról is lehullt a lepel. A héten megérkeznek az előző negyedévi GDP-adatok, emellett pedig a külkereskedelmi termékforgalomról, a kiskereskedelemről, az iparról és a mezőgazdaságról is fontos információkat ismerhetünk majd meg.
Szerző(k): Vermes Ádám