BUX 135724.68 1,64 %
OTP 42490 3,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Most minden kiderül: lerántják a leplet, hogy mennyivel ért kevesebbet a pénzünk

A héten ismerteti a 2024-es évre vonatkozó inflációs adatot a Központi Statisztikai Hivatal. Emellett az ipar és az építőipar teljesítményéről is megérkeznek a friss adatok. Az elmúlt héten többek között a turizmus és a kiskereskedelem számait ismerhettük meg.

2025. január 13. hétfő, 07:09

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Csendesebb hét vár ránk, ami a makroadatokat illeti. Kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a tavaly decemberi inflációs adatokat, illetve a teljes 2024. évi fogyasztói árakra is fény derül. Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat. 

Kedden kerül ki az ipar novemberi teljesítményéről szóló második becslés is. A múlt héten közzétett első becslés szerint az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,6 százalékkal kisebb volt a 2024. októberinél. Októberben az ipari termelés volumene 0,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal emelkedett.

Szerdán az építőipar novemberi adatait ismerhetjük meg. Októberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 4,6 százalékkal meghaladta a szeptemberit.

Felpörgött a turizmus

A múlt héten is közzétett több gazdasági adatot a KSH, hétfőn kerültek ki a turisztika novemberi adatai. Ebben a hónapban a vendégek száma összességében 17, a vendégéjszakáké 9,7 százalékkal emelkedett a turisztikai szálláshelyeken. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a vendégek száma 13, a vendégéjszakáké 6,7 százalékkal bővült 2023 novemberéhez képest.

Kedden a novemberi ipari termelői árakat ismerhettük meg, amelyek átlagosan 7,9 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat. A belföldi értékesítés árai 3,2, az exportértékesítésé 10,2 százalékkal felülmúlták a 2023. novemberieket. A belföldi értékesítési árak 3,0, az exportértékesítési árak 4,9, így az ipari termelői árak összességében 4,3 százalékkal múlták felül az előző havi értékeket.

Csütörtökön a kiskereskedelem novemberi adatai kerültek terítékre. Eszerint a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,6 százalékkal felülmúlta az előző havit.

Trump lökte mélypontra a forintot

Múlt hétfőn komoly felfordulás volt a forint árfolyamában, miután a Washington Post azt közölte, hogy Donald Trump felülvizsgálhatja a választási kampány alatt tett ígéretei közül az egyik legfontosabbat, az általános kereskedelmi vámok kérdését. A hírre  a nap elején még közel 416 forintos euróárfolyam 414 forint alá esett, miközben a dollár 397,2 forintos árfolyamon is járt.

Néhány órával később azonban a megválasztott elnök a Truth Social közösségi platformon azt írta, hogy a cikk állításai teljesen tévesek, az idézett források hamis információkat osztottak meg a lappal. A hír hatására a forint azonnal elkezdett esni, estére a 416-os szint fölé emelkedett a hazai fizetőeszköz árfolyama az euróval szemben, ami 2022 novembere óta nem fordult elő.

Ez történt a tőzsdéken és az energiahordozók piacán

Több napon is történelmi csúcson zárta a kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX kedden 0,88 százalékos emelkedéssel, 80 677,32 ponton zárt, míg szerdán 0,048 százalékos emelkedéssel 81 066,68 ponton. Végül a heti kereskedés utolsó napján is soha nem látott csúcsra emelkedett: 0,72 százalékos emelkedéssel, 81 761,77 ponton fejezte be a hetet.

Október óta 71-75 dollár közötti sávban zajlott a kereskedés a kőolaj árfolyamán, de az év elejétől kezdve egy meredek emelkedés látszik kibontakozni, aminek következtében már 78 dollár környékére ugrott egy hordónyi Brent ára.

A gázpiacon az utolsó negyedévben a viszonylag hideg európai időjárás, az ukrán tranzit kiesése, valamint az ellátási nehézségekre játszó piaci spekuláció felnyomta az árakat. A holland gáztőzsdén az irányadó jegyzés az 50 EUR/MWh-t is meghaladta az év végére. Az utóbbi hetekben azonban már egy kisebb enyhülés történt, az irányadó árak 43 EUR/MWh-ra mérséklődtek.

Tovább küzd az inflációval Európa beteg embere

Vegyes inflációs adatokról jelentettek múlt hétfőn Németországban. A Destatis adatközlése szerint az éves fogyasztói árindexváltozás a várakozásoknak megfelelően 2,6 százalék volt decemberben, az előző havi 2,4 százalék után. A havi infláció mértéke 0,4 százalékos volt, míg a teljes évi átlagos infláció 2,2 százalék.

A maginfláció (élelmiszerek és energiaárak kiszűrésével) 3,1 százalék volt decemberben. A friss adatok szerint az élelmiszerárak 2024 decemberében 2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, míg az energiaárak 1,7 százalékkal csökkentek éves szinten.

Az euróövezeti inflációs adatok is megérkeztek: az Eurostat gyorsbecslése szerint az éves inflációs ráta 2024 decemberében – július óta – a legmagasabbra, a várakozásoknak megfelelően 2,4 százalékra emelkedett a novemberi 2,2 százalékról. Havi bázison az árindex 0,4 százalékkal emelkedett decemberben a novemberi 0,3 százalékos havi csökkenés után. Ezzel már sorban a harmadik egymást követő hónapban emelkedett az euróövezet inflációs rátája.

Vermes Ádám
Vermes Ádám
Vezető szerkesztő
Diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetem politológia alapszakán, majd közpolitika szakirányú politikatudományi mesterképzésén szerezte. Egyetemi évei alatt több, közélettel foglalkozó szervezetnél dolgozott szakmai gyakornokként, emellett az Országgyűlés Hivatala parlamenti ösztöndíjas programjában is részt vett. Szakmai pályafutását politikai elemzőként kezdte a Méltányosság Politikaelemző Központnál, majd újságíró-szerkesztőként és önkormányzati sajtóreferensként szerzett tapasztalatot. 2023 óta az Economx munkatársa, jelenleg felelős szerkesztőként dolgozik. Rendszeresen készít interjúkat hazai és nemzetközi szakértőkkel, valamint tudósít szakmai konferenciákról, különös tekintettel a mesterséges intelligencia, a pénzügyi innováció és a munkaerőpiaci átalakulás kérdéseire. Írásaiban kiemelt figyelmet fordít a technológiai változások gazdasági és társadalmi hatásaira.

Ez is érdekelhet