Az első, 58 ezer négyzetméteres pátyi ipari raktárcsarnokot várhatóan 2023 nyarán adja át a HelloParks. Eközben Fóton és Maglódon is építik a raktárakat.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA debreceni Déli Gazdasági Övezet bővítésével összefüggő infrastruktúra-fejlesztésekre februárban 85 milliárd 51 millió forintot hagyott jóvá a kormány, ezt most 87 milliárd 718 millióra emelte. Várhatóan itt épül majd kínai CATL autóakkumulátorokat gyártó üzem.
Szerző(k): Németh GézaA 22. kerületi csarnokot a jövő év első negyedévében adják át, a bérbeadást pedig már megkezdték. A bérlők már 1900 négyzetméteres raktárakra is lecsaphatnak.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA negyedév legnagyobb projektje a fóti HelloParks volt. Június végén azonban továbbra is közel 188 ezer négyzetméter ipari-logisztikai épület áll üresen, ez a szám pedig vidéken is eléri a 75 ezer négyzetmétert.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonÍrországban és Belgiumban a háború és a gazdasági válság ellenére is különösen erős volt a második negyedév. A magyarországi befektetési volumen egyelőre a tavalyihoz hasonló, és nem valószínű, hogy év végéig el fog térni ettől.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonTavaly 25-30 százalékkal javult a hatékonysága egy cégnek, amely a PlanRadar alkalmazást használta – derül ki a cég közleményéből.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA jászfényszarui ipari park víziközmű-fejlesztését a Mészáros és Mészáros Zrt. végezheti el nettó 2 milliárd 495 millió forintért. A projektet uniós pénzből finanszíroznák.
Szerző(k): Németh GézaA nyíregyházi ipari park villamosenergia-hálózatának fejlesztésére 22 milliárd 783 millió forintot hagyott jóvá a kormány, négy évre.
Szerző(k): Németh Géza