Zalaegerszeg térségében 33 települést kiszolgáló, szupergyors internetezést lehetővé tevő hálózatot épít a Magyar Telekom és a Tarr Kft. konzorciuma, a beruházásra több mint 1,1 milliárd forint támogatást nyertek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElképesztő tempóban nő a mobiltelefonosok körében az internethasználat, a korlátlan adatcsomagok csak további lendületet adtak az új szokás terjedésének.
Szerző(k): Komócsin SándorSzövetségre lép a Lego dán játékgyártó és a Tencent kínai internetes technológiai holding, hogy közösen fejlesszen online játékokat és lehetőség szerint egy közösségi hálózatot kínai gyermekek számára.
Szerző(k): Szepesi AnitaBárhova kattint, bármit beír a neten, annak nyoma van és lesz 30 év múlva is. Ezekkel az adatokkal egyrészt az életünket is meg lehet könnyíteni, másrészt egy kis kutatással nagyjából minden adat elérhető bárkiről és az könnyen bűnözők kezébe kerülhet. A legnagyobb veszélyben a fiatalok vannak, ezért a magyar kormány a következő években több ezer szakértőt képez ki, hogy a diákoknak az iskolákban többek közt azt is megtanítsák, mi az a fake news. És azt tudta, hogy már tényleg ott tartunk, hogy a bankok a hitelminősítés során az ügyfél közösségi média adatait is használják?
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai szenátus elleni kémtevékenységet készítettek elő az elmúlt hónapokban azok az orosz számítógépes kalózok, akik kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal és a 2016-os elnökválasztás előtt behatoltak az amerikai Demokrata Párt levelezőrendszerébe, megzavarva a választási kampányt - állítja egy tokiói székhelyű kiberbiztonsági cég.
Szerző(k): Domokos ErikaA felnőtt magyar internetezők 85 százaléka hallott a roamingdíjak megszűnéséről. Roaminggal már közel 2 és félmillióan telefonáltak, 1,8 millióan sms-eztek, közel 900 ezren pedig mobilnetet (is) használtak. Sőt, a mobilnet esetében a válaszadók 37 százaléka a díjak eltörlése után csatlakozott új belépőként a mobilnetüket az EU-ban külföldön is használók táborához - derül ki az eNET - Telekom Jelentés az internetgazdaságról című kutatásából.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA napokban meghozott rendeletében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a magyarországi távközlési szolgáltatók nagy sebességű mobil hírközlési (4G, 4G+, 5G) hálózatfejlesztési beruházásait a kormány - áll a Digitális jólét program (Djp) titkársága által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
Szerző(k): Szász PéterEgyelőre nincs új határideje annak, mikorra kell bekötniük az üzemeltetőknek az ital- és ételautomatákat az adóhatósághoz. Az ehhez szükséges berendezések telepítése lassan halad.
Szerző(k): Komócsin Sándor