A Duna Aszfalt Zrt. leányvállalataként működő GED Africa Ltd és a Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya jelentős, hosszú távú infrastruktúra-fejlesztési megállapodást írt alá.
Szerző(k): Tér DiánaA távközlési és internetes szolgáltatások kiesésére, leállására figyelmeztet az orosz RSPP Hírközlési és Informatikai Bizottság, amely az ország legnagyobb vállalkozói szakszervezete. Az állam úgy tűnik nem tesz semmit ennek megakadályozására, de azt is tétlenül nézni, hogy tömegesen menekülnek az országból az informatikai szakértők.
Szerző(k): Szász PéterA Kijevi Közgazdasági Iskola becslései szerint ez idáig 63 milliárd dollárnyi kárt, azaz több mint 21 ezermilliárd forintos kárt okoztak az orosz bombák és lövegek Ukrajna infrastruktúrájában.
Szerző(k): Sasvári MarcellAz orosz háború eddig 63 milliárd dollárnyi kárt okozott Ukrajna infrastruktúrájában a Kijevi Közgazdasági Iskola becslése szerint.
Szerző(k): Szabó DánielFolyamatosan támadnak amerikai internetcímmel rendelkező hackerek fehérorosz, ukrán és orosz célpontokat kínai számítógépeket felhasználva - írta a Reuters a kínai állami hírügynökség információi alapján.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaSok olyan városfejlesztési beruházás akad Budapesten, amely megdobja a környék lakásárait. Azonban vannak olyanok is, amelyek a várakozások dacára mégsem húzzák az árakat. Hogy mitől függ az értéknövelő hatás, kiderül egy friss elemzésből.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbbek között Florida, Kentucky, Indiana, Észak-, és Dél-Karolina Puerto Rico meghatározó gáz és áramszolgáltatója, illetve energiatermelője, a Duke Energy drasztikus lépésre szánta el magát: 2030-ig átalakítja a cég energiatermelői szerkezetét. Eddig is színes volt a portfólió, mert a Duke biomassza erőműtől atom-, és vízerőműig gyakorlatilag "mindenben utazik", de a cég első embere most bejelentette: belátható időn belül befejezik a széntüzelést.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Európai Unió jelentős gazdaságfejlesztési csomagot visz Afrikába, főként az infrastruktúra-fejlesztésre és az energiaellátás biztosítására koncentrálva.
Szerző(k): Szabó Dániel