A károk hatalmas kihívást jelentenek Ukrajna, Európa egyik legszegényebb országa számára. A Világbank adatai szerint ez a 2020-as 155 milliárd dolláros bruttó hazai termékének több mint egyharmadával egyenértékű - írja a WSJ.
A kijevi intézet elemzői becslése szerint az orosz invázió több mint egy hónappal ezelőtti kezdete óta legalább 4431 lakóépületet, 92 gyárat és raktárat, 378 oktatási intézményt és 138 egészségügyi intézményt rongáltak meg, semmisítettek meg vagy foglaltak le Ukrajnában. Összesen 12 repülőtér és hét hő- és vízerőmű is megrongálódott. Ez alapján legalább 63 milliárd dollárnyi, azaz 21 405 milliárd forintnyi veszteség érte az országot.
A becslés az infrastrukturális minisztérium hivatalos adatain, valamint a szíriai és iraki veszteségek elemzésének korábbi tapasztalatain alapul - közölte az iskola. A projekt az ukrán fizikai infrastruktúrában okozott károkra összpontosít, és nem értékeli a teljes gazdasági veszteségeket, beleértve a vállalkozások bezárásából, a munkahelyek elvesztéséből, a törölt beruházásokból és egyéb tényezőkből származó veszteségeket.
Az ENSZ szerint Ukrajna olyan szegénységgel néz szembe, ami tízből kilenc embert érinthet a háború után.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatos cikkeinket ezen a linken olvashatja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap