Egyelőre még nem tárt fel extrém eseteket a március 1-én kezdődött tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az M1-en.
Szerző(k): MTIA Magyar Édességgyártók Szövetsége a minőségi termékek részesedésének növekedése mellett mennyiségben és értékben is a tavalyit kissé meghaladó húsvéti forgalomra számít - közölte Benke Anna, a szövetség titkára az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): MTIMegdöbbentő mennyiségű csokoládét vásárolnak a világ egyes országban húsvétkor az emberek. Ha a brit gyerekek az összes csoki nyuszit és más édességet megennék, amit kapnak, akkor nyolcezer kalóriát vinnének be. Ez egy edzésben lévő élsportoló napi energiaigényénél is több.
Szerző(k): EconomxSzíriában, Irakban, a Szentföldön, Kenyában és Ukrajnában is békét sürgetett Ferenc pápa a római Szent Péter téren húsvét vasárnap délben mondott beszédében.
Szerző(k): MTIA március elején indult húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzések során 7,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatósági ellenőrök, a tavalyi 43 százalékkal szemben az idén az ellenőrzött üzletek 46 százalékában találtak szabálytalanságot - mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző(k): Inforádió, MTIA legolcsóbb húsvéti édességeket a bevonómasszából készült figurák között kell keresni - ezekre rá sem lehetne írni, hogy csokoládéból vannak. A fogyasztóvédelmi hatóság mégis talált egyet, ami csak a felirat szerint volt csoki. (Képünk illusztráció.)
Szerző(k): EconomxMég a húsvéti ünnepek előtt megérkeznek az érintettekhez a márciusra járó családtámogatási ellátások.
Szerző(k): InforádióA jövő héten sokszor kell esőre számítani, többször megerősödik a szél is. Április első napjaiban a hegyekben hózápor is lehet. A hőmérséklet is fokozatosan visszaesik, a húsvéti hétvégén hajnalban fagypont körül, néhol napközben is csak 5 Celsius-fok körül alakul az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Szerző(k): Inforádió