Norvégia állami vagyonalapja, amely az ország gáz- és olajkészleteinek értékesítéséből befolyó összegek egy részét kezeli, tavaly hatalmasat nyert e technológiai részvényekbe történt befektetéseivel. Ennek ellenére elmaradtak a saját maguknak kitűzött céloktól.
Szerző(k): EconomxA japán befektetők évtizede nem látott ütemben szabadulnak az európai államkötvényektől. A folyamat még gyorsulhat is, hiszen a japán jegybank kamatot emelt, ami komoly problémákat okozhat, hiszen a szigetország befektetői a világ kötvénypiacának egyik meghatározó vásárlóinak számítanak.
Szerző(k): EconomxDecember végén kissé túlszaladt a gyengülő pályán a forint, ennek láthatjuk a napokban a korrekcióját - mondta a Bázispont podcastban Jobbágy Sándor, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető makrogazdasági elemzője. Akit arról is kérdeztünk, hogyan érdemes elköszönni a Prémium Magyar Állampapíroktól.
Szerző(k): Sárosi ViktorNem lát nagy fantáziát a kelet-európai kötvényekben több nagy intézményei befektető sem, mivel a hozamok túl alacsonynak tűnnek a kockázatokhoz képest. Hiába lehetnek jók Orbán Viktor kapcsolatai Donald Trumppal, ha Európa ellen védővámok jönnek, az Magyarországot is magával ránthatja.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA stagflációs veszély miatt aggódnak a befektetők, a brit képviselők pedig már a kormányt faggatják.
Szerző(k): Sándor ZoltánMagasabb hozamot szeretne elérni? Nem szeretne 15+13 százalékot adózni a megszerzett pénzből? Mutatjuk, hogyan lehetséges ez.
Szerző(k): Horváth DávidEgyes régi tőzsdei mondások ma is megállják a helyüket, így nem árthat figyelmünk fókuszában tartani bizonyos befektetési tanácsokat a 2025-ös évre.
Szerző(k): S. Z.Nem tetszett az amerikai részvénypiacoknak a Fed tegnapi kamatdöntését követő kommentár: a vezető indexek hónapok óta nem látott esést produkáltak. A félelemindex kilőtt, és eközben repedések mutatkoznak azon az elméleten, ami miatt eddig emelkedtek az árfolyamok.
Szerző(k): Economx