120 milliárd mínusszal zárhatja az évet a vendéglátás bevételben a járvány előtti időszakhoz képest. Sokat behoztak az elmaradásukból a nyugtaadatokat alapján, de egy csipetnyi még maradt. A drágulás miatt pedig mennyiségben ötödét vesztette el a vendéglátás 2021-ben el a járvány előtt felszolgált étel- és italféleségeknek.
Szerző(k): Molnár CsabaA kormány kezdeményezésére januártól megtiltották a patikáknak, hogy nem vényköteles gyógyszereket házhoz szállítsanak. Részben a biztonság garantálására hivatkoznak, ami eddig is garantált volt.
Szerző(k): Komócsin SándorMég hamarabb megérkezhetnek az online megrendelt élelmiszerek a brit Tescónál: a Gorillas német céggel működik együtt a boltlánc, így már 10 perc alatt az ajtó előtt lehet a bevásárlás. A jelenleg mindössze egy üzletből elérhető szolgáltatás a Tesco saját, Whoosh névre hallgató, egy órán belüli kiszállítást ígérő kezdeményezése mellett indul.
Szerző(k): Csernátony CsabaMegkezdődött az idei karácsonyfaszezon, a zalai dombokon már kivágták az első fenyőket a termelők, a következő napokban pedig a tartósabb nordmann mellett az ezüst- és lucfenyők is sorra kerülnek. Az idén azoknak sem kell fenyő nélkül maradniuk, akik nem szívesen bajlódnak a szúrós és gyantás növény szállításával, az internetről egy kattintással házhoz rendelhetik a karácsonyfánakvalót - ismerteti szombati cikkében a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szabó DánielTöbbszörösére növelné meglévő, rövid időn belül elért részesedését a hazai kiskereskedelmi piacon a Kifli.hu. Új raktárkapacitással szolgálnák ki a bővülő igényt szolgáltatásaik iránt - tudtuk meg Klekner Petertől, a cseh vállalatcsoport magyar üzletágának vezetőjétől. A cég jelenleg 45 százalékban magyar termelők áruját szállítja házhoz az online megrendelhető bevásárlásból, a lejárathoz közelítő romlandó élelmiszert pedig eladja leértékelve, odaadja dolgozóinak vagy élelmiszerbanknak.
Szerző(k): Rácz GergőPéntektől 100 forinttal emeli a kiszállítási díjat a Kifli.hu a magas üzemanyagárak miatt.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett ételszállítás iránti kereslet okán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az ételrendelésre és házhozszállításra szakosodott oldalak kapcsán elemezte, hogy miként kezelik a vásárlói értékeléseket. Nagyon nem érdemes manipulálni a fogyasztói véleményeket.
Szerző(k): Molnár CsabaNehéz megállapítani az ételrendeléseket biztosító cégeknél hogyan lehet értékelni egy-egy éttermet, ezért a GVH átláthatóbbá tenné a rendszert.
Szerző(k): Csernátony Csaba