Hétszáz külföldi jutott csalás útján magyar útlevélhez, akik közül legalább 65-en bejutottak az Egyesült Államokba is. Az amerikai hatóságok próbálják megtalálni és kitoloncolni őket. Magyarország emiatt akár bukhatja az amerikai vízummentességet - derül ki a Direkt36 cikkéből.
Szerző(k): Domokos ErikaAggodalomra adhat okot a voksturizmus a vasárnapi választás lebonyolításával kapcsolatban - véli a Political Capital választási szakértője. Több mint gyanús lesz, ha kiderül, hogy több helyen tömegesen jelentették be magyar lakcímre a külhoni magyarokat, akik elvileg levélben csak pártlistára szavazhattak volna.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy jegyzőkönyv szerint a Nemzeti Választási Iroda olyan határon túli levélszavazatokat is nyilvántartásba vett, amelyeket korábban felbonthattak. Az ellenőrző csík ugyanis elszíneződött, ami arra utal, hogy hozzányúltak a borítékok tartalmához - írja a Mérce.hu.
Szerző(k): Szabó DánielHarmincegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel csütörtök reggelig a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok közel 16 százaléka érvénytelen volt - közölte az NVI csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielSzinte minden közvélemény-kutató arra panaszkodik, hogy az április 8-i választásra fordulva hónapról hónapra csökken azoknak az aránya, akik hajlandók válaszolni a kérdezőbiztosoknak. A szűkös mintavétel vajon kihathat az előrejelzésekre? Mit kezdenek a közvélemény-kutatók azokkal, akik tartósan nem Magyarországon élnek, de állandó lakcímüket nem mondták le? A Napi.hu megkereste a legnagyobb intézeteket, hogy kiderüljön, mi igaz a felmérésekből.
Szerző(k): Szabó DánielMegérkeztek az első levélszavazatok a Nemzeti Választási Irodához (NVI) - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterÖsszesen 378 622 magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár regisztrált a szombat 16 órás határidőig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnapi adatai szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterMég egy hétig, március 31-ig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választás napján nem tartózkodnak Magyarországon. Eddig több mint 42 ezren jelentkeztek, kétszer annyian, mint négy éve - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna