Ukrajna néhány hónapon belül készen áll az ellentámadás megindítására - mondta az ukrán védelmi miniszter. Minden a nyugati felszereléseken múlik.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA honvédelmi miniszter szerint Magyarországnak elrettentő erőt felmutatni képes, komoly hadseregre van szüksége, amihez fitt, erkölcsös és nyelveken beszélő fiatalokat hívnak a magyar haderőbe.
Szerző(k): Varga CsengeIndia 13 százalékkal, közel 72,6 milliárd dollárra (26 300 milliárd forint) tervezi megnövelni védelmi költségvetését a 2023-24-es pénzügyi évben – közölte szerdán Nirmala Szitharaman pénzügyminiszter. A tárcavezető bemutatta a pénzügyi évre tervezett teljes költségvetés tervezetét, amely 550 milliárd dolláros kiadást tartalmaz.
Szerző(k): EconomxA háború kitörése óta Lengyelország intenzív fegyverkezésbe fogott.
Szerző(k): EconomxPaul Scharre, a Pentagon korábbi elemzője a Four Battlegrounds: Power in the Age of Artificial Intelligence (Négy hadszíntér: erő a mesterséges intelligencia korában) című kötetében az mesterséges intelligencia katonai használatának múltjáról, jelenéről és jövőjéről értekezik.
Szerző(k): Horváth TiborA katonai szakértők arra számítanak, hogy a Dnyipro (Dnyeper) folyó jobb partján elfoglalt orosz terület felszabadítása után hasonló változás következik az orosz-ukrán háborúban, amint amikor az oroszok visszavonták erőiket Kijev környékéről, azaz az összecsapások súlypontja áttevődik a keleti frontra. Ennek középső részén egészen brutális állapotok alakultak ki a csatatéren, ukrán források az ott folyó harcokat két szóval jellemzik: földi pokol.
Szerző(k): Komócsin SándorNovák Katalin köztársasági elnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerdán megtekintette az izraeli Vaskupola rakétaelhárító-rendszer működését - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterLehet, hogy Magyarországon kallódik valahol egy több tíz millió Kalasnyikov-lőszer előállítására alkalmas gépsor, amely ugyan szétszerelve is két kamiont tölt meg, mégis úgy tűnik, egyszerűen nyoma veszett. A szomszédban folyó háború idején nem mindegy, kinek a kezébe kerülhet.
Szerző(k): Komócsin SándorAz orosz védelmi minisztérium videót osztott meg arról, hogy autóbuszokkal tartalékosok érkeztek a vlagyivosztoki katonai egységhez a Vlagyimir Putyin elnök által a hét elején bejelentett mozgósítás értelmében. A tartalékosok egészségügyi vizsgálaton esnek át, mielőtt megkezdenék harci kiképzésüket - írja az Euronews.
Szerző(k): Szász Péter