Elemzőket igencsak meglepő bejelentést tett a görög statisztikai hivatal csütörtökön: az ország gazdasága negyedéves és éves szinten is nőtt.
Szerző(k): MTI-EcoAthéni pletykák szerint szakad a kormánypárt párhuzamosan az újabb görög segélycsomagról szóló szavazással, miközben nyilvánosságra kerültek az új adószabályok. A mezőgazdasági termelőkre különösen rossz világ jön Görögországban.
Szerző(k): EconomxAz euróövezet pénzügyminiszterei pénteken ülnek össze, hogy döntsenek a Görögországnak nyújtandó segélycsomagról. Eközben a német kormány jelezte, hogy a megállapodás egyes pontjaival kapcsolatban kérdések vetődtek fel, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne szavazná meg a segélycsomagot.
Szerző(k): MTI-EcoA német kormány meg akarja édesíteni az IMF-nek Görögország hitelezését, hogy a Valutaalap cserébe lemondjon az adósságelengedés követeléséről. Az új csomag megszavazását is késleltetnék, pedig szakértők szerint Athén éppen akkora megszorítást vállalt be, mint az előző kormány.
Szerző(k): EconomxAlapvetően összeállt a Görögországnak három évre szóló 86 milliárd eurós hitelmegállapodás, már csak néhány technikai jellegű apróság hiányzik - jelentette be a görög pénzügyminiszter hétfőn reggel.
Szerző(k): MTIA hitelezők és Athén megállapodott a görög államháztartás 2016-os célszámairól - az elsődleges egyenleg többletének növekednie kell.
Szerző(k): MTIMár-már pánikszerűen tőkésíthetik fel a görög bankokat - derült ki a Reuters tudósításából. Nem várják meg, hogy az Európai Központi Bank kiderítse mennyi tőkére van szükségük. Minél előbb helyre akarják állítani a pénzügyi rendszer iránti bizalmat.
Szerző(k): EconomxA német állam több milliárd eurót takarít meg a görög államadósság-válság révén, még akkor is, ha Athén egy centet sem törleszt a tartozásából - mutatta ki hétfőn ismertetett vizsgálatában az egyik vezető német gazdaságkutató intézet.
Szerző(k): MTI-Eco