Súlyos gyógyszerellátási problémákra lehet felkészülni az előttünk álló őszi-téli vírusszezonban egész Európában, ahol a németeknél már mintegy félezer, köztük alapvető, gyermekeknek szánt medicinák beszerzése is állandó probléma a patikákban.
Szerző(k): T. K.Vasárnap az Európai Néppárt vezetője megerősítette a belső égésű motorok EU-s tilalmának visszavonását, és Brüsszel nevében egy „négy pontos európai autóígéretet” tett a válságba sodródott iparágnak.
Szerző(k): T. K.A „gazdasági összeomlás megelőzésére” tíz pontos akciótervet mutatott be Münchenben a bajor miniszterelnök, aki ezzel az EU éles bírálata mellett egy új, világos autóipari stratégia alapjait tette le első számú nyugati partnerünknél.
Szerző(k): Thurzó KatalinA mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a gyártás mindennapjainak része – mondta az Economxnak Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója. Magyarországon ugyan a nagyvállalatoknál egyre több AI-megoldás fut, a kkv-k többsége még csak távolról figyeli a technológiát. Pedig a prediktív karbantartástól az intralogisztikán át a digitális ikrekig számos terület bizonyítja, hogy az AI kézzelfogható versenyelőnyt hoz. A Siemens tapasztalatai szerint az ipari automatizáció új korszaka kezdődik, ahol a fizikai és digitális világ végérvényesen összeér.
Szerző(k): Károly GáborPiszkos alkuról suttognak a globális autóiparban: elemzők szerint az Európát hódító, kínai gyártók úgy jutnak milliárdos előnyökhöz a nemzetközi versenytársakhoz képest, hogy a kockázatos Vörös-tengeri útvonalon a húszi terroristák titkos támogatásával bonyolítják a kereskedelmi szállításokat.
Szerző(k): T. K.A hiba feltárása egy autótulajdonos bejelentéséből indult.
Szerző(k): EconomxAz Egyesült Államok közel 1 milliárd dolláros tervet jelentett be a kritikus ásványi anyagokkal és nyersanyagokkal kapcsolatos fejlesztésekre. Ezzel is csökkentenék a Kínától való függőséget.
Szerző(k): G. É.A következő négy évben 600 milliárd dolláros beruházást indít hazájában az almás techóriás.
Szerző(k): G. É.