Az M7-esen – a tavalyi évhez hasonlóan – a vakáció ideje alatt a Budapest és Balaton közötti szakaszon ebben az évben is szüneteltetik a munkát.
Szerző(k): EconomxJanuár 1-jétől több, személyautóval eddig ingyenesen igénybe vehető gyorsforgalmi útszakaszra is sztrádamatricát kell váltani.
Szerző(k): EconomxAz elvégzett burkolatcsere háromnegyede az M7, M3, M1 autópályákon történt.
Szerző(k): EconomxJelentősen rövidül a menetidő és biztonságosabb lesz az út Győr és Pápa között a 83-as út négysávosításának köszönhetően. Az ünnepélyes átadón beszédet mondott Kovács Zoltán Veszprém vármegye országgyűlési képviselője és Orbán Viktor miniszterelnök is.
Szerző(k): Horváth Tibor150 milliárd forinttal többet szedne be jövőre a kormány az útdíj szabályainak megváltoztatásával: újabb útszakaszok lesznek fizetősek, a teherautóknak jelentősen módosul az útdíj mértéke.
Szerző(k): EconomxMár kirajzolódik az M49-es nyomvonala, a közel 30 kilométeres négysávos út mellett négy külön szintű csomópont is épül, továbbá egy híd a Kraszna-folyó felett.
Szerző(k): EconomxA Duna Aszfalt Építő Zrt. kivitelezésével megvalósuló projektben a nagytömegű földmunkákat végzik. A részleges munkaterület átadásra 2023 januárjában került sor.
Szerző(k): Horváth TiborA záró munkafolyamatok befejezésén túl többek közt a burkolati jelek festése, a táblák kihelyezése, az üzemi hírközlés rendszertechnikai elemeinek kihelyezése és a füvesítés van még hátra.
Szerző(k): EconomxA 36 kilométer hosszan épülő, négysávos, új gyorsforgalmi kapcsolattal akár húsz perccel gyorsabban lehet majd közlekedni a két város között.
Szerző(k): Economx