Szerdán az M7-es autópályán három helyszínen – a Kőröshegyi völgyhíd, Balatonlelle és Becsehely térségében – a terelések kiépítésével elindulnak az idei szintrehozási munkálatok.
Ezen a héten az M7-esen a tönkrement burkolat cseréjének előkészítő munkái is megkezdődnek
– tájékoztatta kedden az MTI-t a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A szakemberek a következő héten az M3-ason is megkezdik a szintrehozást, az idei felújítások legnagyobb része ezt a sztrádát érinti.
Az M1-es autópályán a húsvéti nagyobb forgalom miatt az ünnep után kezdik el a munkát.
Az M7-esen – a tavalyi évhez hasonlóan – a vakáció ideje alatt a Budapest és Balaton közötti szakaszon idén is szüneteltetik a munkát. Az MKIF idén is kilenc gyorsforgalmi úton – M1, M15, M3, M30, M35, M4, M7, M70, M8 – végez felújításokat.
Magyarország eddigi legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása tavaly kezdődött és 2025-ig tart, ami 538 kilométert, az MKIF által üzemeltetett, fenntartott pálya 43 százalékát érinti. Tavaly 3,6 millió négyzetméteren cserélték ki a régi, tönkrement burkolatot, amihez félmillió tonna aszfaltot használtak fel.
Ezzel a teljes főpálya 19 százaléka újult meg az elmúlt évben, közöttük 106 híd és felüljáró. Idén várhatóan a főpálya újabb ötöde kap új burkolatot, emellett 110 hidat és felüljárót is felújítanak.
Tavaly augusztusban elkezdődött a pihenőhelyek felújítása is, kicserélik az épületek gépészetét, a belső burkolatokat, a szanitereket, az ajtókat, a tetőket, megújulnak a külső homlokzatok is, emellett a megállókban új bútorokat helyeznek ki.
Idén néhány csomópontban is szükség lesz a burkolatok cseréjére. Emiatt az idei munkálatok végéig, várhatóan novemberig, több csomópontban is lehetnek zárások, terelések – hívta fel a figyelmet az MKIF.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak