Benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény immár tizenötödik módosítását a Fidesz parlamenti frakciója. "Rögzítjük értékeink védelmét" - fogalmaznak Facebook-bejegyzésükben.
Szerző(k): G. É.A Belügyminisztérium most nem adott tájékoztatást a kórházakban elhagyott csecsemőkről, továbbra is homály fedi a gyermekek elhelyezését.
Szerző(k): T. E.Eddig több mint 800 gyermekotthonban dolgozó szakember és nevelőszülő jelentkezett arra a januárban indított országos képzésre, mely az alapvető pénzügyi ismereteket adja át a nevelőknek. Az oktatás végső célja a nevelőotthonokban élő fiatalok felkészítése az önálló életre.
Szerző(k): Bukucs Zsuzsanna, Hergár EszterTöbb mint 13 ezer vizsgálat közül 75 esetben találtak kifogásolható életvitelt a gyermekvédelemben dolgozóknál.
Szerző(k): EconomxAz intézmény igazgatójával kapcsolatban fizikai bántalmazás gyanúja merült fel egy ellátott gyermekkel szemben. A részleteket viszont hallgatás övezi.
Szerző(k): Sándor ZoltánBéres András III. kerületi alpolgármester kezdeményezésére Óbuda-Békásmegyer szinte teljes területén betiltották a szilveszteri tűzijátékot. Nem ez az egyetlen budapesti kerület, ahol büntetik az óév búcsúztató robbantgatást.
Szerző(k): Gulyás ÁbelVan, aki akár egyéves koráig is az egészségügyi intézményben ragad, miközben rengeteg pár vár örökbefogadható kisgyermekre.
Szerző(k): G. É.Az olasz parlament alsóháza kötelezte a kormányt, kezdje meg az erőszakos szexuális bűnözők androgén blokkoló gyógyszerekkel történő kezelését előíró jogszabály előkészítését.
Szerző(k): Gulyás Ábel