Brutális gazdasági megszorító csomag, amely a lakosság szinte minden rétegét sújtja, megfűszerezve a több frontos politikai krízissel, és akkor ott van még a külpolitikai sakk-matt, amit Trump érkezése hozott a románoknak. Egy európai polikrízis látlelete az Economxen.
Szerző(k): Hercsel AdélA Tesla-vezér a katonai szövetségből és a kormányközi szervezetből való kilépési vágyát egy rövid X-posztban tette egyértelművé.
Szerző(k): Sándor ZoltánJ. D. Vance és köre lesújtóan vélekedhet a posztján megingó német politikusról, akivel a müncheni biztonsági konferencián nem kíván találkozni.
Szerző(k): Sándor ZoltánA Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóintézete által szervezett kerekasztal-beszélgetésen szakértők vitatták meg, hogy az euróatlanti szövetség tagjaként miként lehet kereskedni Kínával, figyelembe véve a geopolitikai kihívásokat. A résztvevők kiemelték, hogy bár a magyar export és a kínai befektetések növekedtek, Magyarország gazdaságilag továbbra is szorosan kötődik az Európai Unióhoz és az amerikai szövetségi rendszerhez. A beszélgetés során megvitatták a gazdasági semlegesség lehetőségét, a blokkosodás veszélyeit, illetve hogy az EU lehet-e ennek az új világrendnek a harmadik pólusa.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz év végén lezárult magyar uniós elnökséget értékelte és a térséget érintő geopolitikai folyamatokat elemezte Orbán Viktor. A miniszterelnök megfogalmazása szerint az EU nem csak le van maradva a most zajló versenyben, de még a felkészülést sem kezdte el.
Szerző(k): G. É.Donald Trump beszédei rendre kiverik a biztosítékot – egyetlen olyan témát sem kerülget, ami komoly tabunak számított az Egyesült Államokban. A beiktatásra váró elnök láthatólag magasról tesz a régi, politikusi beidegződésekre. Miért teheti meg, amit mások nem? Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársát kérdeztük.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA skandináv országban a biztonság kedvéért bekeményít a kormány: ismét kötelezővé tenné a bunkerek kialakítását.
Szerző(k): Sándor ZoltánJanet Yellen szerint a nagy kínai bankoknak címzett figyelmeztetései sikerrel jártak, és nagyon óvatossá váltak a fenyegető szankciókkal szemben, amelyek elvágnák őket a dolláralapú tranzakcióktól, de, ha továbbra is kereskedni akarnak az oroszokkal, akkor szankciókkal sújthatják a bankjaikat. A szerbiai Kőolajipari Vállalat pedig azzal húzta ki a gyufát, hogy több mint 50 százalékos orosz tulajdonjog van a cégben.
Szerző(k): L. K.