gdp

10.
29.
11:45

Pakisztánban recessziótól tartanak

A szomszédos Afganisztánban folyó háború kedvezőtlenül befolyásolja az ország gazdaságának fellendülését, ezért nem lesz tartható a jövő júniusban végződő pénzügyi évre a GDP 4 százalékos bővülésével számoló korábbi előrejelzés - jelentette be a pakisztáni jegybank.

Szerző(k): Bana Péter
10.
29.
11:25

Drasztikusan levitték a belga GDP-prognózist

A belga jegybank a korábbi 2,3-ról 1,1 százalékra lefelé módosította az ezévi GDP-bővülési prognózisát. A kormány már a hónap elején 2,6-ról 1,3 százalékra vette vissza becslését. Tavaly a belga GDP 4 százalékkal nőtt.

Szerző(k): Bana Péter
10.
29.
08:58

Az IMF rontotta az olasz növekedési prognózison

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az olasz GDP jövőre a korábban feltételezett 2,0 helyett 1,4 százalék körüli mértékben bővül - írja washingtoni forrásokra hivatkozva a La Repubblica. A római kormány eredetileg 2,3 százalékot feltételezett. Az IMF úgy véli, hogy Rómának vissza kell fognia a nyugdíjkiadásokat és a vényköteles gyógyszerek támogatását. A nemzetközi pénzügyi szervezet becslése szerint idén a deficit/GDP arány 1,3 helyett 1,2 százalék lesz, míg a kormány 1,1 százalékot vár. Jövőre az IMF 0,9, a kabinet 0,5 százalékot feltételez.

Szerző(k): Bana Péter
10.
16.
10:50

Lejebb vitt német GDP-prognózis

A német bankszövetség (BDB) drasztikusan lefelé módosította az ezévi GDP-bövülési prognózisát: a korábbi 1,5 után már csak 0,8 százalékot valószínűsít. Az eurózóna egészére a szintén lejjebb vitt prognózis 1,75 helyett 1,4 százalékra számít. A BDB úgy véli, hogy az Európai Központi Banknak (ECB) legalább 25 bázispontos kamatcsökkentésre van lehetősége az idén.

Szerző(k): Bana Péter
10.
16.
10:27

Rohamléptekkel nő a kínai gazdaság

Az első kilenc hónapban éves összevetésben 7,6 százalékkal bővült a kínai GDP - jelentették be a pekingi statisztikai hivatal. A kormány szerint a globális lassulás ellenére elérhető az idei 7 százalékos növekedési előirányzat, főként a továbbra is erős belső keresletnek és a nagyszabású infrastruktúra-beruházásoknak köszönhetően. A rohamléptékű növekedés jövője azonban kérdéses.

Szerző(k): Bana Péter
10.
15.
08:52

Lefelé módosították a német GDP-prognózist

A berlini pénzügyminisztérium belső használatra szánt jelentésében 2,25-ről 1,5 százalékra lefelé módosította a jövő évi GDP-bővülési prognózisát - írja a Handelsblatt meg nem nevezett minisztériumi forrásra hivatkozva.

Szerző(k): Bana Péter
10.
11.
18:00

Duisenberg optimistán ítéli meg az eurózóna gazdasági helyzetét

Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank elnöke a kamatdöntést követő sajtóértekezletén kifejtette: az eurózóna gazdasági alapjai erősek, a pénzügyi helyzet stabil, az infláció folyamatosan mérséklődik és jövőre a 2 százalékban megszabott plafon alá kerül. Mindazonáltal még nem lehet elég pontosan felmérni az USA elleni terrortámadásnak a térség gazdasági növekedésére gyakorolt hatását, ezért folyamatosan szoros figyelemmel kell kísérni a kockázati tényezőket, köztük a gazdasági növekedés lefékeződését.

Szerző(k): NAPI
10.
01.
09:00

A GKI szerint tartósabb lesz a lassulás

Az USA elleni terrortámadás tovább lassítja a világgazdaság és ezen belül Magyarország növekedését, így idén a tavalyinál lassabban, 4 százalékkal bővülhet a magyar GDP – áll a GKI Rt.-nek a K&H Bank közreműködésével készült prognózisában. A kutatóintézet a gazdasági lassulás mellett viszonylag magas, 2,5 milliárd eurós folyó fizetési mérleghiányt valószínűsít.

Szerző(k): Molnár Csaba
09.
26.
10:50

Lefékeződött az osztrák gazdaság

Az első negyedévi 2,6 százalékról a második negyedévben 0,9 százalékra mérséklődött az osztrák gazdaság növekedése a WIFO gazdasági kutatóintézet mai jelentése szerint. Ezzel az első félévi GDP-bővülés 1,7 százalékos lett, amiben meghatározó szerepe volt annak, hogy a tavalyi azonos időszak 2,3 százalékával szemben idén a második negyedben csak 0,6 százalékkal emelkedett a hazai fogyasztás.

Szerző(k): Barabás T. János