Tóth Bertalan, az MSZP vezetője pikírt felütéssel, "a magyar gazdaság jövőkép nélkül marad le a román, a lengyel és a balti gazdaságok mögött?" szegezte Varga Mihály pénzügyminiszternek Matolcsy György jegybankelnök elmúlt időszakban elmondott kritikáit, amelyeket tételesen utasított el a tárcavezető. Várhatóan lesz még folytatása a két gazdasági vezető ellentétének.
Szerző(k): Szabó DánielNő a fegyelem a lakosság körében, hordják az emberek a maszkot, igyekeznek betartani a szabályokat egy felmérés szerint, miközben már nem pusztán a vakcina elérhetőségétől várják a legtöbben a megoldást. Nálunk a lakosság szerint a gazdaság megóvása is legalább olyan fontos, mint az egészség.
Szerző(k): Rácz GergőA mai naptól ismét lehet pályázni a kutatási, fejlesztési és innovációs (kfi) szektor bértámogatására - hívja fel a figyelmet közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az újraindított KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kormány 44 milliárd 668 millió forintot csoportosított át a költségvetésben a gazdaságvédelmi programokból. Jutott sportra is.
Szerző(k): Németh GézaCsaknem százmilliárdot adott a kormány a gazdaságvédelmi alapból a Mathias Corvinus Collegium Alapítványnak - adta hírül az RTL Híradó.
Szerző(k): Szepesi AnitaJövőre 15-20 milliárd forinttól eshet el Budapest a helyi iparűzési adó felére csökkentése miatt, ezért veszélybe kerülhetnek a közszolgáltatások - mondta Karácsony Gergely főpolgármester az RTL Híradónak.
Szerző(k): Szepesi AnitaMeghosszabbodik fél évvel a hitelmoratórium, mentőövet kapnak a bezárt vállalkozások, lakásfelújítási hitel is jön, felére csökken az iparűzési adó - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután a Facebook-oldalán. Az ellenzéki vezetésű megyeszékhelyeknek sokk lehet a döntés, de később támogatást kaphatnak a kormányfő ígérete szerint, a kisebb városok, települések automatikusan kárpótlást kapnak majd a kiesett bevételek után.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktor miniszterelnök, Rogán Antal kabinet-, és Gulyás Gergely kancellária miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetőivel tárgyalt a gazdaságvédelmi intézkedésekről - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan államtitkár, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktor szombat délelőtt jelenti be az újabb gazdaságvédelmi akciótervét - írja a Telex. A tavasszal még azt mondta, hogy a cél az, hogy legalább annyi munkahelyet teremtsenek, amennyi megszűnik a válságban.
Szerző(k): Szabó Dániel