Több mint 2,2 milliárd forintot nyert el piacok fejlesztésére és létrehozására húsz, a főváros vonzáskörzetében fekvő település, illetve 10 ezer főnél népesebb Pest megyei város önkormányzata - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaA jelenlegi 15 ezerről 25 ezer euróra emeli a mezőgazdasági termelőknek nyújtható nemzeti támogatás felső határát az Európai Bizottság.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz egy évvel ezelőttinél 30-50 százalékkal alacsonyabb árakon is a szokásosnál jóval kisebb ütemben fogy a hűtőházakból az étkezési alma, ráadásul nagy tételekről derül ki, hogy a minőségük romlása miatt már csak ipari célú felhasználásra alkalmasak - mondta Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Világgazdaságnak.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanIgazságosabb lesz a földforgalmi szabályozás, köszönhetően a parlament által nemrég elfogadott jogszabálynak - idézi az MTI az Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke Magyar Időknek adott interjúját. A NAK tervei szerint tavasszal kerülhet napirendre a gazdaságok működési formáinak és adózási rendszerének átalakítása.
Szerző(k): Szepesi AnitaNovember 15. és december 15. között hajtja végre az „Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2018” elnevezésű mezőgazdasági adatgyűjtését a KSH, az összeírás eszmei időpontja 2018. december 1. - közölte a hivatal.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz utóbbi évek legjobb szőlő- és bortermése várható idén, a szőlősgazdák várhatóan 62 ezer hektárnyi szőlőtermő-területről összesen 550 ezer tonna termést takaríthatnak be – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Soltvadkerten. A hektáronkénti termésátlag csaknem másfélszerese a tavalyinak.
Szerző(k): Szepesi AnitaA magyar gazdák eddig 3,9 millió mázsa szőlőt szüreteltek, amely országos viszonylatban 111,6 mázsa hektáronkénti termésátlagot jelent, ez 144 százaléka a 2017. évi országos termésátlagnak - mondta Tarpataki Tamás, az Agárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottsága ülésén, ahol egyebek közt a szőlőszüret tapasztalatait értékelték.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA gazdák az engedély nélkül telepített gyümölcsültetvényeket szankciómentesen december 31-ig jelenthetik be, a határidő elmulasztása akár 20-50 ezer forintig terjedő bírsággal is járhat - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan