Januártól a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig várhatóan 260 ezer forintra emelkedik - mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója csütörtökön Szegeden az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaKedden újabb tárgyalási forduló zajlott a legkisebb bérek 2022-es mértékéről. Abban már nincs vita a munkáltatói és a munkavállalói oldal között, hogy a garantált bérminimumot is jelentős - legalább két számjegyű - mértékben lenne szükséges emelni, de a pontos számokról és a feltételekről még komoly viták várhatóak. A munkaadói oldalon korábban még nem látott mértékű - minimum 8 százalékpontos - járulékcsökkentést javasolnak kompenzációképpen. A kormányoldalon múlik majd, milyen vastagon fog a ceruza.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre, a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől - mondta az MTI-nek Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a keddi megbeszéléseket követően.
Szerző(k): Domokos ErikaElindultak a 2022-es minimálbérrel és garantált bérminimummal kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. A kormány a minimálbér 200 ezer forintra emelését tervezi.
Szerző(k): Domokos ErikaFelkéri az Európai Parlament hazai képviselőit a Magyar Szakszervezeti Szövetség, álljanak ki a magyar munkavállalók érdekeiért, egyebek között az európai minimálbér rendszer bevezetéséért is. Magyarországon a minimálbér 32 százalékos emelésére lenne szükség szerintük.
Szerző(k): Szász PéterA munkavállalók aggódnak, de a Pénzügyminisztérium szerint meglesz a feltétele az újabb 1 százalékos minimálbér-emelésnek. Az Európai Bizottsághoz nemrég benyújtott konvergenciaprogramban fedte fel lapjait a tárca - írja az mfor.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegjelent a 2021-es minimálbérről és garantált bérminimumról szóló rendelet a Magyar Közlönyben.
Szerző(k): Szász PéterIdén különösen nehéz tárgyalássorozat végére született meg a minimálbér-megállapodás, amely februártól határozza meg a legkisebb adható bér összegét és ezen keresztül számos juttatásét. A Pulzus Kutató felmérése szerint a magyarok számára lényegesen magasabb összeg lenne elfogadható.
Szerző(k): Szász Péter